Vibrált az edző és a levegő – helyzetjelentés Lettországból

Vágólapra másolva!
2009.06.07. 13:21
Címkék
Remélem, nem lövök nagyon mellé, és a magyar csapat nem kap ki 20 ponttal ma délután, de biztató volt, amit szombaton helyi idő szerint fél öttől – itt, Liepajában egy órával tartunk előbbre, tehát az itt 15.45-kor kezdődő Magyarország–Görögország összecsapásra otthon 14.45-kor dobják fel a labdát – látni lehetett a mieinktől.
Az utolsó fogadkozás
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Az utolsó fogadkozás
Az utolsó fogadkozás
Fotó: Mirkó István (NS-archív)
Az utolsó fogadkozás
Ez volt a legeslegutolsó edzés, ahol a legeslegutolsó simításokat lehetett elvégezni a dobóformán és a taktikán, és Rátgéber László nem is teketóriázott: az utolsó pillanatig kihasználta a gyakorlásra rendelkezésre álló időt – utánunk egyébként a csehek következtek a terembeosztás szerint.

Szóval szövetségi kapitányunk igencsak elemében volt, szinte vibrált: ő is, és ezáltal a hangulat is, az ilyen légkörben pedig általában maximális a koncentráció a játékosok részéről.

Szó se volt tehát holmi uli-buli átmozgatásról, holott ilyenre is láttunk példát az Európa-bajnokság rajtja előtt fél nappal.

A segítőit sokszor kibontakozni hagyó szakvezető ezúttal végig magyarázott, és ha kellett, felemelte a hangját a nem zárt kapus edzésen, amelyet így megtekinthetett a magyar média összes jelenlévő képviselője: öt kollégát számoltam meg, és ebben benne foglaltatott a mieink meccseit élőben közvetítő honi sporttelevízió riportere és szakkommentátora is.

Ha az első kört túléli a magyar csapat, talán leszünk többen is – hát még, ha a második kör, a középdöntő akadályát is sikerrel veszi, mert akkor már mindenképpen a 16-os mezőny első felében, vagyis a legjobb nyolc között végez.

Ennek érdekében ma muszáj megverni az amúgy lányainkkal azonos hotelben háló görögöket. A mérkőzés beharangozóját itt olvashatja!

A találkozót 14.45 órától nyomon követhetik szöveges tudósításunkban!

NŐI KOSÁRLABDA EB 2009

Szavazás

Ön szerint hogy szerepel majd a magyar csapat a női kosárlabda Eb-n?

Szavazatok száma: 1184

Nem jut tovább a csoportból
39 % (463)
A középdöntőig jutnak a lányok
22 % (255)
A legjobb nyolc csapat között leszünk
21 % (245)
Az elődöntő jelenti a végállomást
5 % (59)
Ezüstérmet szereznek a lányok
1 % (13)
Aranyérmes lesz a Rátgéber-csapat
13 % (149)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
4 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
5 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
5 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik