Férfi kosárlabda: kölcsönt kap a várostól a Kaposvár

Vágólapra másolva!
2009.06.03. 18:43
Címkék
Jó hír az öt évvel ezelőtti bajnoknak: 30 millió forintos kölcsönt szavazott meg rendkívüli ülésén a kaposvári önkormányzat az NB I A-csoportjában szereplő Kaposvári KK férfi kosárlabdacsapatának a talpon maradáshoz.
Az összeget a korábban hitelezett húszmillióval együtt ez év december 31-ig kell visszafizetnie a klubnak. Ebből tudják csak kifizetni a játékosokat és szakvezetőket, és a következő bajnokság nevezési díját is. A KKK egyébként a várostól, mint főszponzortól évi 34 milliós támogatásban részesül, és az együttest működtető kft.-nek most záros határidőn belül írásban kell nyilatkoznia, hogy további adósságai nincsenek. Újság még, hogy várhatóan az eddigi másodedző, Fekete Ádám lesz a KKK vezetőedzője, akinek a munkáját Filipovics Gordan segíti majd. A vezetőedző-jelöltnek azonban ehhez a nyáron még meg kell szereznie a munkához szükséges licencet.
Legfrissebb hírek

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
10 perce

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
22 perce

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
23 perce

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
44 perce

Férfi kosár NB I: fordulatos rangadót nyert meg a Szolnok Kaposváron

Kosárlabda
1 órája

Erste Liga: az Újpest hosszabbításban győzött a BJA ellen

Jégkorong
1 órája

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
2 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik