Az Atomerőművel szemben a bajnoki döntőt három mérkőzésen elvesztő Pécsi VSK-PANNONPOWER szakmai igazgatója, Sztojan Ivkovics egy nappal a finálé mindent eldöntő, harmadik találkozója után a távozás mellett döntött – tudatta az MTI.

Fotó: Czagány Balázs
Ivkovics úgy döntött az ezüstöt követően nem folytatja Pécsett

Fotó: Czagány Balázs
Ivkovics úgy döntött az ezüstöt követően nem folytatja Pécsett
Ivkovics – sajtóértesülések szerint – a felsőházi rájátszásba be sem jutó Kecskemét együttesében folytathatja pályafutását.
Ivkovics utódja várhatóan Kmézics Zorán, a Nyíregyháza korábbi szakvezetője lehet.
A szakmai igazgató távozása mellett komoly változások várhatóak pécsiek játékoskeretében is. Állítólag Bencze Zoltán, Dénes Gábor és Wittman Krisztián is a vezetőedzővel tart Bács-Kiskun megyébe, míg Grebenár Péter Szolnokon folytathatja.
Dragan Alekszics állítólag a visszavonulás gondolatával foglalkozik, míg Thomas Kelley-vel egyelőre a folytatásról tárgyalnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







