Dwight Howard remek teljesítménye szertefoszlatta a Cavs álmait

Vágólapra másolva!
2009.05.31. 08:20
Címkék
Magyar idő szerint vasárnapra virradóra lejátszották az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti Főcsoportjának döntőjében a párharc hatodik, s mint kiderült, egyben utolsó mérkőzését is, amelyen az Orlando Magic 103–90-re legyőzte a Cleveland Cavaliers csapatát és ezzel bejutott a nagydöntőbe, miután 4–2-re megnyerte a párharcot.
Ilgauskas (jobbra) és társai csak lesték ahogy Howard termeli a pontokat
Fotó: Reuters
Ilgauskas (jobbra) és társai csak lesték ahogy Howard termeli a pontokat
Ilgauskas (jobbra) és társai csak lesték ahogy Howard termeli a pontokat
Fotó: Reuters
Ilgauskas (jobbra) és társai csak lesték ahogy Howard termeli a pontokat

Elmarad a szupercsata az NBA nagydöntőjében, LeBron James ugyanis kiesett a Clevelanddel, így nem mérkőzhet meg Kobe Bryanttal. A Lakers sztárjára azért így is komoly ellenfél vár: Dwight Howard sem akárki, az Orlando Magic centere a Cleveland elleni meccsen 40 pontot vállalt magára, ezzel segítette döntőbe a csapatát.

Ezzel a Magic 14 év után játszik ismét a nagydöntőben, ahol legutóbb egy bizonyos Shaquille O’Neal vezetésével szerepelt a franchise. Az orlandóiak O’Neal távozása után összeomlottak, hat éve 21 meccset nyertek meg az alapszakaszban, és onnan álltak fel – immár Dwight Howard vezetésével.

A nagydöntőbe vezető úton eltüntették az alapszakaszban 62 győzelemig jutó és címvédő Boston Celticset, és most a LeBron James vezette alapszakasz-győztes Cavalierst. James ma nem igazán játszott jól „csak” 25 pontig jutott – ám így is csapata legjobbja tudott lenni –, viszont nem talált társakat, a Cavs cserepadja pedig nagyon rövidnek bizonyult.

Ez a három tényező elég volt hozzá, hogy LeBron James lemondhasson a nagydöntős részvételről. A clevelandiek első számú játékosa a találkozót követően nem is volt túl beszédes kedvében, a hivatalos sajtótájékoztatót kihagyva két testőrrel sietve távozott az orlandói Amway Centerből.

Ez a meccs nem róla szólt, hanem Dwight Howardról, aki 16-ból 12 büntetőt beszórt, gyakorlatilag nem volt megmozdulása, ami ne lett volna sikeres. Hármast viszont nem dobott, abból a csapattársai jeleskedtek, tucatnyi alkalommal süllyesztve a labdát a gyűrűbe a vonalon túlról.

„Folyamatosan hallottuk, hogy beszéltek rólunk az elmúlt években. Most viszont megmutattuk, hogy micsoda csapat is vagyunk tulajdonképpen. Bárkit le tudunk győzni” – jelentette ki a találkozó után Howard.

Nos, elnézve az Orlando rájátszásban mutatott teljesítményét, nem lehet kétségünk, hogy Howard nem a levegőbe beszélt. Magyar idő szerint csütörtökön hajnalban kezdődik a finálé. Akkor kiderül, igaza lesz-e a Magic centerének.

NBA, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 103–90
A párharcot a Magic nyerte 4–2-re.
Legfrissebb hírek

Pakisztáni válogatott játékost szerződtethet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 perce

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik találkozása Cristiano Ronaldóval játékoskísérőként, majd ellenfélként

Magyar válogatott
20 perce

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
1 órája

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, Gorjacskina a nőknél

Egyéb egyéni
2 órája

Vívás: fontos versenyekkel teli január vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
2 órája

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik