A Los Angeles Lakers az utolsó negyedben kivégezte a Nuggetst

Vágólapra másolva!
2009.05.28. 07:48
Címkék
A Los Angeles Lakers utolsó negyedben nyújtott nagyszerű teljesítményével 103–94-re legyőzte a Denver Nuggetst a Nyugati főcsoport döntőjének ötödik mérkőzésén, így egy sikerre került a nagydöntőbe kerüléstől.
A Lakers egy győzelemre került a nagydöntőtől
Fotó: Reuters
A Lakers egy győzelemre került a nagydöntőtől
A Lakers egy győzelemre került a nagydöntőtől
Fotó: Reuters
A Lakers egy győzelemre került a nagydöntőtől

A Lakers győzelme törvényszerű volt a Nuggets elleni ötödik mérkőzésen. A Los Angeles-iek még soha nem kaptak ki 2–2-es összesített állás után hazai pályán, pedig már 20 alkalommal kerültek hasonló helyzetbe.

A mérkőzés első felében úgy tűnt, hogy a Lakersnek most nagyon nehéz dolga lesz, ha nem akarja megtörni ezt a sorozatot. Az első három negyedben ugyanis rendre ugyanannyi pontot értek el a csapatok, ami az NBA rájátszásainak történetében negyedszer fordult elő.

Az utolsó játékrész elején azonban szédületes tempót diktált a Los Angeles, és 11 pontot szerzett, miközben a vendégek egyetlen alkalommal sem tudtak betalálni, így a hazaiak végül 103–94-re győztek, és a Denver ellen vívott utóbbi 15 playoffbeli meccsből 13-adszor nyertek.

Ám a 22 pontot szerző Kobe Bryant, a 19 pontig és 14 lepattanóig jutó Lamar Odom és a 14 pontot és 10 lepattanót elérő Pau Gasol vezette csapat még korántsem jutott be a nagydöntőbe, a következő mérkőzés ugyanis Denverben lesz, ahol legutóbb simán kikapott.

„Készen kell állnunk a következő meccsre – mondta előretekintően Kobe Bryant a siker után. – Az előző alkalommal nagyon sok hibát követtünk el, főleg a védelemben, ami végzetesnek bizonyult. Most más lesz a helyzet.”

NBA, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 103–94
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Lakers javára
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: női kézi NB I, Serie A, Afrika-kupa, darts-vb, Négysáncverseny

Birkózás
15 perce

Humphries nagyszerű meccsen jutott tovább, Van Veen és Van Gerwen is nyert

Egyéb egyéni
19 perce

Stopira – lesz magyar a világbajnokságon!; Tóth Zoltánt Szentmihályi fotójával üldözték

E-újság
33 perce

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
57 perce

Sportőrület-hungarikum – Vincze András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Pakisztáni válogatott játékost szerződtethet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik találkozása Cristiano Ronaldóval játékoskísérőként, majd ellenfélként

Magyar válogatott
2 órája

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik