Kosárlabda: villámgyorsan pótolná Watsont a Zalakerámia

2009.01.14. 00:57
Címkék
David Toya neve is felvetődött, ám nem ő lesz a ZTE új külföldi kosarasa.
Calvin Watson kecskeméti sérülése meglehetősen nagy riadalmat okozott Zalaegerszegen. Nem csoda, hiszen a Zalakerámia-ZTE KK egyik legjobb légiósa szenvedett úgynevezett fáradásos törést, jobb lábfejének egyik középcsontja „mondta be az unalmast”. A 18 pontos meccsenkénti pontátlaggal büszkélkedő amerikai sportoló várható gyógyulása legjobb esetben is legalább két hónapot vesz igénybe, márpedig egy jó hátvédre addig is nagy szüksége lenne a zalai együttesnek. „Gőzerővel keresünk egy olyan kosarast, aki pótolhatja Calvin Watsont – mondja Bodrogi Csaba, a Zalakerámia sportigazgatója. – Két olyan játékos is képbe került, aki akár már szerdán, a Szolnok ellen pályára léphetett volna, ám egyik lehetőségből sem lett semmi. Az egyikük a Magyarországon jól ismert, korábban Körmenden és Debrecenben is megforduló szlovák David Toya, aki Csehországban kezdte az idényt, s onnan igazolt az orosz Vlagyivosztokba. Olyan embert szeretnénk hozni, aki gyorsan beilleszthető a csapatunkba.” A Zalaegerszeg szerdán a Szolnoki Olaj KK-t fogadja, majd szombaton Körmenden vív nyugat-dunántúli rangadót – Bodrogiék minden követ megmozgatnak, hogy ez utóbbin már szerepelhessen a Watson-pótló új fiú.
Legfrissebb hírek

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
19 perce

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
1 órája

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
1 órája

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2 órája

NS-infó: BL-csapat is érdeklődik Tóth Balázs iránt

Légiósok
2 órája

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik