Érvénytelen a tavalyi küldöttgyűlés és Berényi elnökké választása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.12. 18:56
Címkék
A Fővárosi Bíróság első fokon megsemmisítette a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) 2007. március 9-én tartott küldöttgyűlésének összes határozatát, köztük Berényi János elnökké választását is.
Berényi János csalódott
Fotó: Török Attila (NS-archív)
Berényi János csalódott
Berényi János csalódott
Fotó: Török Attila (NS-archív)
Berényi János csalódott

A felperes PEKOSI Sportegyesület és a Siókosár Utánpótlás Klub Sportegyesület tájékoztatása szerint az FB indoklásában elhangzott: az először hozott elsőfokú ítélettel szemben a küldöttgyűlésnek nemcsak az összehívása volt szabálytalan, hanem a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla előírásának megfelelően a bíróság új eljárás keretében megvizsgálta a küldöttgyűlésen hozott összes határozatot, és valamennyit megsemmisítette.

Az ítélet 30 napon belül írásban is olvasható lesz, az MKOSZ a Fővárosi Ítélőtáblához nyújthat be újabb fellebbezést.

A Fővárosi Bíróság tavaly novemberben, első fokon hatályon kívül helyezte az MKOSZ tisztújító küldöttgyűlésén hozott határozatokat. Az indoklás szerint a szövetség mandátumvizsgáló bizottsága az előírtnál később küldte szét a felhívásokat a kluboknak, így többen nem tudtak időben - a tanácskozás előtt 15 nappal - küldöttet állítani. A gyűlésen az akkor még a teniszszövetséget is irányító Berényi János 67-36-ra nyert a másik elnökjelölt, Németh László ellen.

Az MKOSZ fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig hatályon kívül helyezte az első fokú döntést, és újravizsgáltatta azt, mivel a bíróság nem teljes körűen nézte át a bizonyítékokat.

Berényi János csalódottan nyilatkozott a szerdai fejlemények kapcsán:

„Még nem láttam az ítéletet, de kijelenthetem, hogy visszaestünk az első fok szintjére, itt tartunk másfél év után. Voltaképpen ugyanaz a formai hibákat felvető ítélet született meg, mint tavaly, mi pedig ugyanúgy fellebbezni fogunk. Meggyőződésem, hogy jó úton járunk, tisztességgel dolgozunk. Egy szétzüllesztett szövetséget vettünk át, amelyet anyagilag már sikerült rendbe tenni, erkölcsileg még nem” – jelentette ki az elnök, hozzátéve: az előzetes hírekkel ellentétben a szövetség nem tart tisztújító küldöttgyűlést decemberben.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: női kézi NB I, Serie A, Afrika-kupa, darts-vb, Négysáncverseny

Birkózás
18 perce

Humphries nagyszerű meccsen jutott tovább, Van Veen és Van Gerwen is nyert

Egyéb egyéni
21 perce

Stopira – lesz magyar a világbajnokságon!; Tóth Zoltánt Szentmihályi fotójával üldözték

E-újság
35 perce

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
59 perce

Sportőrület-hungarikum – Vincze András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Pakisztáni válogatott játékost szerződtethet a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik találkozása Cristiano Ronaldóval játékoskísérőként, majd ellenfélként

Magyar válogatott
2 órája

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik