Mészáros Lajos válogatottja 75–68-as vereséget szenvedett

2008.09.10. 22:32
Címkék
Az Európa-bajnoki selejtező hatodik fordulójában a magyar férfi kosárlabda-válogatott 75-68-as vereséget szenvedett az olaszok vendégeként. A csoport másik meccsén Bulgária legyőzte Finnországot.
Németh István 19 pontja kevés volt a sikerhez
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Németh István 19 pontja kevés volt a sikerhez
Németh István 19 pontja kevés volt a sikerhez
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Németh István 19 pontja kevés volt a sikerhez

Mészáros Lajos együttese - amely augusztusban 68-64-re verte az olaszokat Szolnokon - már a nyitónegyedben tetemes hátrányba került, mivel a 36 éves Sitkuén valamint Némethén kívül nem akadt kiemelkedő teljesítmény.

A folytatásban a feljavuló védekezés révén csökkent a különbség, de a tarthatatlan Amoroso miatt a félidőben 37-27 volt az állás.

Fordulás után a vendégek folytatták a felzárkózást, a brillírozó Németh ontotta a kosarakat, így 30 perc elteltével már csak 6 pont volt a távolság (55-49).

Két megnyert negyedet követően az utolsóban Kámán duplájával egyenlített a magyar alakulat (57-57), de a vezetést egy 6-0-s hazai roham miatt nem sikerült átvenni, ráadásul a szombaton, Bulgária ellen győztes kosarat dobó Fodor kipontozódott. Két és fél perccel a vége előtt ismét 10 ponttal megléptek az olaszok, innen pedig már nem volt visszaút.

A csoport másik mérkőzésén: Bulgária 102–90 arányban legyőzte Finnországot, ezzel Magyarország 8 pontjával 4. a csoportban. Válogatottunk szombaton a Szerbiát fogadja Szombathelyen.

FÉRFI KOSÁRLABDA

EB-SELEJTEZŐ, A csoport, 6. forduló
Olaszország-Magyarország 75-68 (26-12, 11-15, 18-22, 20-19)
A legjobb magyar pontszerzők: Németh 19, Kámán 12, Báder 11


A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Bulgária 10 pont/6 mérkőzés
2. Szerbia 9/5, 3
3. Olaszország 8/6 (423-447)
4. MAGYARORSZÁG 8/6 (418-488)
5. Finnország 7/5
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
23 perce

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
43 perce

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
1 órája

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
1 órája

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
1 órája

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
1 órája

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2 órája