Kosárlabda: streetball 16.-odszor, pekingi olimpikonokkal

MTI MTIMTI MTI
2008.09.10. 07:41
Címkék
Szombaton kerül sor a városligeti Műjégpályán az adidas Streetball challenge utcai kosárlabda-versenysorozat 16. idényének zárórendezvényére, amelyen pekingi olimpikonok is részt vesznek.
Az idén hét állomásból álló versengés a budapesti fináléval együtt várhatóan 1020 csapatot érint, a nézők száma pedig meghaladja a 30 ezer főt. A Streetball 2008 sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Peking Klub jóvoltából a VIP-alakulatokban pályára lép majd az ötkarikás szereplők közül Cseh László, Knapek Edina, Mohamed Aida és Gyurta Dániel is. Császári Attila, a névszponzor adidas marketingigazgatója kiemelte, hogy az elmúlt 16 évben mintegy 12 ezer csapat pattogtatott a fővárosi és vidéki helyszíneken, s összesen legalább 400 ezer néző választotta hétvégi programnak az utcai kosárlabdát. „Idén Debrecen és Körmend jubilált, ugyanis mindkét város 15. alkalommal adott otthont a fesztiválnak. A streetball elismertségét jelzi, hogy a 2012-es londoni olimpián bemutató jelleggel, már önálló sportágként szerepel, és a távolabbi jövőben a strandröplabdához hasonlóan a hivatalos programba is bekerülhet” – jelentette ki Kucsera József főszervező, hozzátéve: az esélyegyenlőség jegyében eljönnek a Magyar Speciális Olimpia Mozgalom értelmi fogyatékkal élő sportolói is, a kerekes székesek azonban ezúttal nem lesznek jelen, mivel legtöbbjük a jelenleg zajló paralimpián tartózkodik Pekingben. A vállalkozó kedvűek közelebbi információkat a www.streetballnet.hu internetes oldalról szerezhetnek, míg a szombaton 9 órakor kezdődő fesztiválra szerda éjfélig lehet még jelentkezni, a nevezési díj 10 000 Ft/csapat.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
24 perce

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
45 perce

Varga Barnabás bevetésre kész, de…

Bajnokok Ligája
1 órája

Megvan Petry Zsolt csapatának új vezetőedzője

Minden más foci
1 órája

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
1 órája

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
1 órája

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
1 órája

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2 órája