Fodor Márton két másodperccel a vége előtt dobta a győztes triplát

Vágólapra másolva!
2008.09.06. 20:04
Címkék
A magyar férfi kosárlabda-válogatott Salgótarjánban drámai körülmények között, 87–86-ra verte meg Bulgáriát Eb-selejtezőn. A magyar csapat jól kezdte a találkozót, hamar elhúzott, de a bolgárok felzárkóztak, és a mérkőzés második felében szinte végig vezettek. Két másodperccel a vége előtt Fodor Márton dobta a mieink győztes hárompontosát.
Fodor Márton (balra) szíve a helyén volt a bolgárok ellen
Fodor Márton (balra) szíve a helyén volt a bolgárok ellen
Fotó: Czagány Balázs
Fodor Márton (balra) szíve a helyén volt a bolgárok ellen
Fodor Márton (balra) szíve a helyén volt a bolgárok ellen
Fodor Márton (balra) szíve a helyén volt a bolgárok ellen
Fotó: Czagány Balázs
Fodor Márton (balra) szíve a helyén volt a bolgárok ellen

Nehéz helyzetbe hozta magát férfi kosárlabda-válogatottunk szerdán, amikor hazai pályán 79-64-re kikapott a finnektől, így a csoport utolsó helyén állva fogadta Salgótarjánban az eddig három győzelemmel és egy vereséggel álló Bulgáriát.

Mészáros Lajos szakmai igazgató dolgát tovább nehezítette, hogy a finnek ellen megsérülő Simon Balázsra (Hendlein Rolanddal és Váradi Kornéllal egyetemben) nem számíthatott.

Ennek ellenére jól kezdett csapatunk – bár ez túl sokat nem jelentett, hisz Finnország ellen is így tett, aztán láthattuk, mi lett a vége – távolról jól dobtak játékosaink, így néhány perc alatt elléptünk az ellenféltől.

Hamar magukra találtak viszont a bolgárok, és a két csapat első mérkőzésén (Bulgária–Magyarország 89–71) is remeklő Ibrahim Jaaber és Todor Sztojkov vezérletével fokozatosan lefaragták hátrányukat.

A 20–19-es eredménnyel záruló első negyedet követően a másodikban már nem volt ennyire hullámzó a játék, a magyar csapat támadásban továbbra is eredményes volt, de védekezésben nem tették oda magukat a fiúk. A szünetig azonban így is sikerült tovább növelni az előnyt, így 47–43-as magyar vezetéssel indult a mérkőzés második fele.

Sajnos nem jól. 9–0-s rohammal kezdték a harmadik negyedet a bolgárok, állva hagyták a leblokkoló magyarokat, akik egy az egy ellen nagyon keveset vállaltak, így statikussá váltak támadásaink.

Szerencsére még időben kapcsoltak Sitku Ernőék, és szép lassan ledolgozták hátrányukat, olyannyira, hogy Németh István kosarával 67–66-nál már nálunk volt az előny. A negyed végén azonban ismét a bolgárok voltak eredményesebbek, így 72–70-re vezettek a befejező játékrész előtt.

Jaaber labdalopásával és bolgár pontokkal kezdődött az utolsó tíz perc, amelynek vége pokoli izgalmakat hozott. Fél perccel a vége előtt a bolgárok támadhattak 86–84-es vezetésüknél, de nem tudtak pontot szerezni, így 12 másodperce volt a magyar csapatnak, hogy megnyerje a mérkőzést, vagy legalább döntetlenre mentse.

Két másodperccel a vége előtt Fodor Mártonhoz került a labda, aki megkoronázva egész meccsen nyújtott remek teljesítményét, a palánk segítségével elsüllyesztett egy hárompontost a bolgárok gyűrűjében, ráadásul szabálytalankodtak is vele, így büntetőt dobhatott.

A magyarok hőse szándékosan hibázott a vonalról, így a vendégeknek már nem maradt idejük az egyenlítésre, ezzel válogatottunk fontos győzelmet aratott.

"Próbáltam faultot kicsikarni, nem is láttam, hogy bement-e a dobásom, csak azt hallottam, hogy a többiek örülnek. Utána taktikai megfontolásból nem dobtam be a büntetőt, nehogy időt kérjenek a bolgárok, mert akkor a félpályáról jöttek volna" – nyilatkozta a mérkőzés után Fodor Márton.

KOSÁRLABDA

FÉRFI EB-SELEJTEZŐ, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 87–86 (20–19, 27–24, 23–29, 17–14)
Salgótarján, 1800 néző
V: Dolinek (cseh), Brziak (szlovák), Radovic (horvát)
MAGYARORSZÁG: FODOR M. 17/12, NÉMETH 19/12, Kámán 7/3, SITKU 13/3, Báder 12
Csere: Horváth Á. 1, Molnár A. 5/3, Trepák, SIMON L. 10/3, Ferencz 3/3
Szövetségi kapitány: Mészáros Lajos
BULGÁRIA: Jaaber 10, Videnov 12, SZTOJKOV 15/9, ANGELOV 21/6 Banev
Csere: Georgijev 9, IVANOV 16/12, Avramov, Kosztov 3/3
Szövetségi kapitány: PINI GERSHON
Az eredmény alakulása: 4. p.: 13–4. 8. p.: 15–14. 15. p.: 37–30. 19. p.: 44–43. 23. p.: 47–55. 25. p.: 55–58. 30. p.: 70–68. 33. p.: 73–79. 35. p.: 80–81. 38. p.: 84–84
Kipontozódott: Angelov (37. p.), Sztojkov (40. p.)
MESTERMÉRLEG
MÉSZÁROS LAJOS: A csapat mentálisan nagyon erős volt, mindenki hozzá tudott tenni valamit ehhez a győzelemhez.
PINI GERSHON: Közel voltunk a győzelemhez, de döntő hibákat követtünk el. Benne van ez is a játékban.
A csoport másik mérkőzésén: Szerbia–Olaszország 72–52
Legfrissebb hírek

Jean-Marie Pfaff: Édesapámnak megígértem, egyszer büszke lesz rám!

Minden más foci
2 perce

Vízilabda: Ez a legkeményebb felkészülési időszakom, amióta Cseh Sándor a kapitány – Faragó Kamilla

Vízilabda
12 perce

Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a továbbjutáshoz

Kosárlabda
24 perce

Vámos Márton: Minden évben nyerni szeretnénk

Vízilabda
25 perce

Jack Doohan távozik az Alpine kötelékéből – hivatalos

F1
36 perce

Távozott a gólkirály; új játékosok Újpetsen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
40 perce

Varga Barnabás jól érezte magát a pályán az első AEK-meccsén

Légiósok
46 perce

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
50 perce
Ezek is érdekelhetik