Második félidei triplaeső és magabiztos hazai győzelem Sopronban

Vágólapra másolva!
2008.01.16. 20:05
Az MKB Euroleasing Sopron női kosárlabda csapata magabiztos, 78-55-ös győzelmet aratott hazai pályán a lett TTT Riga ellen az Euroliga kilencedik fordulójában. Ezzel nem csak sikerült szépíteni az idegenben még tavaly novemberben elszenvedett tizenegy pontos vereséget, de a jelek szerint sikerül elkerülni a "mumus" Jekatyerinburgot a kiírás nyolcaddöntőiben.
A soproni Jelena Milanovic (balra) és Károlyi Andrea között Olena Zherzherunova próbál kosárra törni
MTI, Németh Péter
A soproni Jelena Milanovic (balra) és Károlyi Andrea között Olena Zherzherunova próbál kosárra törni
A soproni Jelena Milanovic (balra) és Károlyi Andrea között Olena Zherzherunova próbál kosárra törni
MTI, Németh Péter
A soproni Jelena Milanovic (balra) és Károlyi Andrea között Olena Zherzherunova próbál kosárra törni

Székely Norbert vezetőedző a meccs előtt úgy nyilatkozott, hogy nem a legjobbak csapat esélyei – „kifejezetten rosszak” - fogalmazott –, tekintetbe véve azt, hogy két játékosával, Kocsis Boglárkával és Jelena Milovanoviccsal sem biztos, hogy számolhat majd. Az ellenfél soraiban viszont ott volt a nemrég igazolt, 2005-ös WNBA-bajnok portugál Ticha Penicheiro.

Bár a továbbjutás esélyei a Napoli otthonában aratott győzelemmel igencsak megnőttek (szinte biztossá is váltak), ellenben Székely bevallása szerint mindenképpen szeretné elkerülni a nyolcaddöntőben a Jektyerinburg gárdáját, mely jelenleg - és vélhetően a csoportmeccsek végén is - a B csoport első helyén áll.

Azaz nem szabad az A csoport negyedik helyén végeznünk, márpedig ehhez a Riga ellen nyerni kell otthon. A hazai gárda nem utolsósorban pedig revánsot akart venni az idegenbeli 77-66-os vereségért.

Sikertelen támadásokkal kezdődött a meccs, de az első pár percet követően a soproniak - és a tíz pontot szerző Gorbunova - találtak hamarabb magukra. Bár lassan-lassan felébredt a lett gárda is, szinte végig vezettük az első játékrészt, a vége azonban 22-22-es döntetlen lett.

A második negyedben kicsit tanácstalanná váltak a vendéglátók, legalábbis ami a támadásokat illeti, így a vendégcsapatnak lehetősége volt átvenni a vezetést. (26-27). A gond azonban nem csak itt volt, hanem a védekezésben is, ott is leginkább a lepattanó szerzéssel.

Székely utasításai megtették hatásukat. Nemcsak saját palánkja alatt javult a hazaiak játéka, de a félidőt is ötpontos vezetéssel zárták (36-31). Ennek ellenére a Sopron játéka az első félidőt tekintve rapszodikusnak tekinthető.

Remek védekezéssel és három triplával kezdtük a harmadik periódust (Eördögh és Károlyi és Németh), azaz nagyszerűen elkapta a ritmust Székely Norbert csapata. Előbb Gorbunova dobott újabb hárompontost szinte anélkül, hogy felnézett volna, ráadásul a (mind védekező, mind támadó) lepattanószerzésben hihetetlen javulás volt észlelhető. Mondhatni, a Riga gyakorlatilag semmit nem tudott kezdeni a magyar csapattal ebben a negyedben, a különbség pedig már húsz pont fölé kúszott (54-31).

A negyed végén még egy utolsó rohammal igyekeztek szépíteni a vendégek, de ez csak pár pont lefaragására volt elegendő: az utolsó játékrész előtt tizenhat ponttal vezettünk (59-43).

Az utolsó játékrészben egyre ellenállhatatlanabbul játszottak a Gorbunova vezette soproni lányok, az addig kiharcolt előny pedig csak tovább nőtt (73-49). Továbbra sem akadozott a játél, bár néha lankadt a figyelem (szerencsére mindkét oldalon), így magabiztosan, 78-55-re győzött Székely Norbert együttese.

Ez pedig azt jelenti, hogy a Sopron elkerüli a negyedik helyet az A csoportban, a nyoldaddöntőben pedig a Jekatyerinburgot.
VINCZE SZABOLCS

EUROLIGA, NŐK, A CSOPORT, 9. FORDULÓ

MKB-EUROLEASING SOPRON – TTT-RIGA (lett) 78–55 (22–22, 14–9, 23–12, 19–12)
Sopron, 1000 néző. V: Schmidt (német), Jovovic (horvát), Bayot (belga)
MKB EUROLEASING SOPRON: Németh 7/3, Eördögh 8/6, GORBUNOVA 22/3, Károlyi 5/3, BRANZOVA 13/6 Csere: Horti 2, HONTI 7, Semsei 5/3, MILOVANOVICS 9/3 Edző: Székely Norbert
TTT RIGA: Penicheiro 8, Eglite, Micaela 10/3, TILLIS 14, Kitizina 2 Csere: Anderson 5, ZSERZSERUNOVA 11/3, Krumina 3/3 Babkina, Brunermane 2 Edző: Ainars Cukste
Az eredmény alakulása: 2. p.: 5–0. 6. p.: 12–12. 8. p.: 15–16. 11. p.: 24–22. 16. p.: 26–29. 19. p.: 34–29. 20. p.: 34–31. 22. p.: 45–31. 26. p.: 54–33. 29. p.: 54–41. 32. p.: 61–43. 35. p.: 66–49. 38. p.: 75–49.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik