Kosárlabda: nem kegyelmezett a Szeviép-Szeged a zalaiaknak

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.17. 23:30
Címkék
Magabiztos, több mint harminc pontos győzelmet aratott a szegedi női kosárlabda csapat a ZTE ellen.
A Zala Volán az Európa-kupa E-csoportjának hatodik fordulójában kétszeri hosszabbítás után idegenben nyert a svájci Neuchatel Université ellen. A zalaiak bravúrjának köszönhetően jutott tovább a csoportjában harmadik helyen végzett Szeviép. A szegediek köszönték a dunántúliak helytállását, majd esélyt sem adva ellenfelüknek, fölényesen nyertek. Érdekes, hogy az átigazolási ”rend” szerint Pungor Krisztinának december 1-jén a Ceglédi EKK kék-sárga mezében kellett volna megjelennie az Újszegedi Sportcsarnokban. Az elmúlt idényben még a Szegedben pattogtató irányító novemberben újabb klubcserére szánta el magát, és immár a Zala Volán ugyancsak kék-sárga dresszében vette fel a küzdelmet egykori klubtársai ellen. Azonban mindössze két pontig jutott. A találkozó legeredményesebb játékosa a hazaiak részéről Tomova, míg a vendégeknél Creamer volt egyaránt 23-23 ponttal.

KOSÁRLABDA, UNIQUA NŐI NB I

11. FORDULÓ:
SZEVIÉP-SZEGED-ZALA VOLÁN-ZTE 92–61 (26–8, 19–21, 26–17, 21–15)
Szeged, 400 néző. V: Kapitány, Márton L.
SZEGED: TÖRÖK 8/3, Vrancseva 11/6, Kovács K. 12/6, TOMOVA 23, KAJDACSI 11. Cs: Szlimák 8/6, Fűrész E. 9/3, Russai 7/3, Laczi 3/3. Edző: Fodor Péter
ZALAEGERSZEG: Szélesy 6, Hersics 5/3, Czukor, Milkova 10, Turóczi 4. Cs: CREAMER 23/12, Kubatová 1, Horváth Zs. 7, Ambrus 3/3, Pungor 2. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása: 5. p.: 6–5. 8. p.: 18–5. 15. p.: 35–18. 17. p.: 35–22. 22. p.: 45–34. 26. p.: 53–38. 28. p.: 64–44. 34. p.: 76–53. 37. p.: 81–58
Kipontozódott: Creamer (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Fodor Péter: – Az első öt perc bizonytalankodása után összeállt a védekezésünk, ami kulcsa volt magabiztos győzelmünknek.
Bencze Tamás: – Magasabb sebességi fokozatban kosárlabdázott a Szeged, megérdemelten nyert fáradt csapatom ellen.

Legfrissebb hírek

Mégsem Budapest rendezhette meg az 1960-as olimpiát

Népsport
25 perce

Marozsán az ötvennyolcadik, Fucsovics javított az ATP-világranglistán

Tenisz
28 perce

Megdőlt az 1500 méteres síkfutás országos csúcsa

Atlétika
42 perce

A Celtic vinné a svédek egyik budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Heti program: klubvilágbajnokság, U21-es Eb és cselgáncs-vb

Minden más foci
1 órája

Hahn János: Csak azt kívánom, hogy a térdem bírja a terhelést

Labdarúgó NB I
1 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Káosz és edzőkeringő jellemezte a Loki bajnoki évét

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik