NBA: eltiltással kezdődik Ron Artest és Stephen Jackson idénye

MTI/AP MTI/APMTI/AP MTI/AP
2007.07.15. 11:05
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetésének határozata alapján hétmeccses eltiltással kezdi meg a következő idényt Ron Artest (képünkön) és Stephen Jackson. A Sacramento Kingst erősítő Artest március 5-én bántalmazta feleségét, ráadásul amikor a hároméves kislányuk is otthon tartózkodott.

A botrányhőst letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A bíróság úgy rendelkezett, hogy nem mehet száz méternél közelebb családtagjaihoz, 100 óra közmunkát kell végeznie, továbbá köteles részt venni egy tíznapos kurzuson a helyi seriff irodájában.

A Golden State Warriors sztárját júniusban ítélték ötezer dolláros bírságra és 100 óra - egy helyi közösségi centrumban letöltendő - közmunkára, mert egy sztriptízbár előtt verekedett és lövöldözött tavaly októberben.

Érdekes, hogy Artest és Jackson már együtt is "ült", mivel - még az Indiana Pacers játékosaként - mindketten kivették részüket az emlékezetes 2004-es detroiti tömegverekedésből.

Akkor a főkolompos Artestet minden idők legsúlyosabb NBA-büntetéseként az egész szezonra eltiltották, míg Jackson 30 mérkőzéses kényszerpihenőt és 60 órányi közmunkát kapott.
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
2 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
2 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
2 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik