Dwayne Wade a végén egyedül verte meg a Detroitot

Vágólapra másolva!
2006.02.13. 12:10
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 102. játéknapjának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésén az utcahosszal ligaelső Detroit Pistons egy parádés mérkőzésen kapott ki a Miami Heat-től.
Dwayne Wade szárnyalt a végjátékban
Dwayne Wade szárnyalt a végjátékban
Dwayne Wade szárnyalt a végjátékban
Dwayne Wade szárnyalt a végjátékban
A találkozó hőse a floridaiak sztárja, Dwayne Wade volt, aki az első félidőt ugyan gyakorlatilag átaludta, a másodikban azonban 28 pontig jutott, az utolsó négy és fél percben pedig 17-et szedett össze – csapata mind a 17 pontját.

Az első félidőben a Miami inkább a 31 ponttal idénycsúcsot elérő, de a meccs végére személyi hibái miatt a padra kényszerülő Shaquille O’Nealre alapozott, aki rácáfolt azokta, akik szerint kezd lejárni az ideje. „Még mindig meccseket tudok eldönteni, csak a kezembe kell adni a labdát” – jelentette ki a Heat óriása, akinek azonban Wade nélkül nem termett volna sok babér.

Az utolsó negyed előtt ugyanis 84-71-re még a Pistons vezetett, akkor azonban egyhuzamban hét akciót rontottak el, így a hazaiak fel tudtak zárkózni, majd az utolsó 4 perc 35 másodpercben, 90-83-as hátrányná l Wade-re bízták magukat. Ő pedig bedobta utolsó hét mezőny-kísérletét (valamint három büntetőt), így a másik oldalon Billups és Hamilton hiába dobott egy-egy látványos hármast (összesen 11 triplát szórt a Pistons, miközben a Miami csak egyet), 55 másodperccel a vége előtt már 98-98 volt az állás.

A két évvel ezelőtti bajnokcsapat ekkor két dobást is hibázott, Wade (ki más) leszedte a lepattanót, a Pistons térfelének közepén megvárta, míg letelik a támadóidő nagy része, majd az utolsó másodpercekben elindult, és Tayshaun Prince mellett bedobta a győztes kosarat – 2.3 másodperccel a vége előtt.

”Jó móka volt. Itt volt az ideje, hogy a vállamra vegyem a csapatot”- mondta a nap hőse, valószínűleg arra utalva, hogy a bajnokesélyesnek kikiáltott Heat hét vereség után most aratta első győzelmét olyan csapat ellen, amely a tabellán a négy legjobban között van.
A Detroitban Chauncey Billups 29 ponttal és 10 gólpasszal dupla-duplát ért el – az idényben már a tizenötödiket, Richard Hamilton 25, Rasheed Wallace pedig 21 pontot dobott. A Pistons utolsó öt meccséből hármat veszített el, de 41-9-es mérlege így is messze a legjobb a ligában.

A San Antonio Spurs egyhuzamban kilencedik győzelmét aratta: a címvédő ezúttal az Indiana Pacers otthonában diadalmaskodott. Itt az argentin Manu Ginóbili vezette a hajrát, akiz utolsó másfél percben tíz pontot szedett össze.

A New Jersey-Milwaukee összecsapásról inkább az időjárás-rovatban kellene beszámolni: az Egyesült Államok keleti partvidékét sújtó havazás miatt ugyanis a Nets otthonában mindössze negyedházat sem jelentő ötezer néző láthatta, amint a liga legidősebb játékosa, a 39 éves, már csak perememberként funkcionáló Clifford Robinson 16 pontot dobott és 1279. NBA-meccsével a tizedik helyre jött fel a vonatkozó örökranglistán.

A 102. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI

Indiana Pacers-San Antonio Spurs 88-92
Washington Wizards-Philadelphia 76ers 107-97
Miami Heat-Detroit Pistons 100-98
Boston Celtics-Orlando Magic 102-94
New Jersey Nets-Milwaukee Bucks 94-79
Toronto Raptors-Portland TrailBlazers 114-81
Houston Rockets-New York Knicks 90-83
Sacramento Kings-Atlanta Hawks 109-84
Seattle SuperSonics-Denver Nuggets 112-120 - hosszabbítás után
Los Angeles Clippers-Chicago Bulls 91-97
Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
3 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik