Csak az Atom volt a pályán

A tavalyi fináléban még játszott, s ha netán átkelt volna a nagy vízen, minden bizonnyal pirosra tapsolja a tenyerét az első negyedben az Atomerőmű játéka láttán. Mert hiszen pompás rajtot vett az alapszakaszgyőztes, míg a túloldalon csak úgy süt a tanácstalanság. A rájátszásra szárnyaló Sitku vág be gyorsan két duplát és egy hármast, s minthogy szórja Monroe is, az Atomerőmű távolodik döntőbeli riválisától. Jön Anzulovic, majd pedig Tóth, ám a hajdúsági mezőnysor továbbra sem képes sebességet váltani. Így alakul ki a negyed végére a 15 pontos paksi előny, amelyből Lee ugyan farag egy duplányit, ám ettől aligha fakad dalra a szektornyi debreceni tábor. A kulcsjátékosok közül senki sem akad, aki kirángatná a kátyúba ragadt szekeret, így az Atom még azt is elbírja, hogy a második szakaszban már nála sem minden csupa móka és kacagás.

Ezt kihasználva lopakodik a Debrecen, már csak hatpontos a differencia, de nem késik a tolnai jelszó: "Ne tovább!" A cseh Pavlík hint ragyogó triplát, és mivel az ellenfélre továbbra sem igazán jellemző a pontosság, a második felvonás végére helyreáll a "világ rendje", és több mint tíz ponttal jobban áll az ASE. A történeti hűség kedvéért jegyezzük fel, hogy a színvonal nem verdesi az eget, ám ezt ezúttal tudjuk be a nagy tét miatti túlzott feszültségnek…

No, de beszéljünk inkább a szép megmozdulásokról, amelyek többnyire a paksi játékosok nevéhez fűződnek. Czigler - aki hét lepattanóig jut az első negyed végére - például szempillantás alatt dob három kosarat a harmadik periódus elején, nem kis érdemeket szerezve a 15 pontos előny visszaállításában. A túloldalon enyhén szólva nem segíti a haladást, hogy csapatként továbbra is elégtelent érdemel az elődöntőben az Albacompot búcsúztató Debrecen, márpedig az Atomerőmű ellen kevés az egyéni játék, főleg, hogy úgy istenigazában senkinek sem megy.

Ilyeténképpen a záró negyednek megnyugtató előnnyel futhat neki az Atom, amelyben Zsoldos edző továbbra is sokkal inkább eltalálja a megfelelő ötöst, mint a kollégája a túloldalon. Hat perc alatt mindöszsze hét pontig jutnak a pályán lévők, s az "állóvíz" tökéletes a házigazdának. A végére aztán teljesen szétesik a Vadkakasok gárdája, Szendrei pedig a közönség szimpátiáját sem nyeri el azzal, hogy csaknem húszpontos hátrányban jókorát taszít a ziccerben felugró Czigleren.

Persze van az úgy, hogy semmi sem jön össze, s ilyenkor az ember azon vezeti le a dühét, aki éppen a közelében van…

---- Pipi állt tanácstalanul, körötte csend, amerre ment… Meg a kókadt kakasok. Akkor már tízzel vezetett az ASE, és az Atom-támadások rendre robbanásszerű örömet idéztek elő a teremben. Eközben Pipi és az ő kakasai a saját levükben főttek - a játék sava-borsa nélkül. Talán csak a dél-karolinai farmer külsejű Lee próbált meg lépést tartani a helyiekkel, de a debreceni fiúnak is az járhatott a fejében: "Ezek a paksi hapsik mennek, mint a rakéta…"

Nem csoda, hogy a zsúfolásig telt teremben paksi polgárok pacsiztak. Hol egymással, hol időnként a Jóistennel, hogy nekik újra bajnokcsapatuk lehet! Eközben a kedvencek afféle Piff-Paff-Puff Rúgóláb seriff módjára szökelltek, ugrottak a parketten, és valósággal felőrölték az ellenfelet. A lelátón tombolt a nép, dobolt, tapsolt, és piros-kék zászlókat lengetett a szurkolótábor, majd megtapsolta Éger Lászlót, a bajnok Debrecen futballistáját, aki paksi lévén most a Debrecen ellen szorított. Így teltek a percek - enyhe eufóriában az egyik oldalon, a kétségbeesés szélén táncolva a másikon. A különbség pedig csak nőtt és nőtt a két csapat között. Ezen persze viszonylag kevesen csodálkoztak. Egyrészt amúgy is a Paks volt a finálé esélyese, másrészt pedig 2001 óta mindig azé a bajnoki arany, aki elveszítette az előző döntőt.

Paks atomvárosból kosárváros lett.

Bár évi 250 millió forintból (vagy még többől) már lehet jó, eredményes csapatot kovácsolni, a város - no meg az Atomerőmű - vezetői idecsábították a legjobbakat, olyan játékosokat, akik máshol már érezhették az arany semmihez sem hasonlítható ízét. Igazi klasszisok szerződtek az ASE-hoz, és nem a Duna meg a pecázás lehetősége vagy épp az Atomerőmű kultúrházának férfidalárdája vonzotta őket. A bajnoki elsőség jelentett csáberőt. Az arany, amelyet a kakasok is szeretnének kikaparni, de vadul.

De ami a Lokika futballistáinak sikerült Debrecenben, az a kakaskáknak nem biztos, hogy összejön. A húsz pont különbség több mint jelzésértékű. Pipi, azaz Horváth Imre és az ő kakasai tyúklépésben haladtak - vagy inkább egy helyben jártak.

---- Mestermérleg
Zsoldos András, az Atomerőmű edzője: - A védekezésünk stabil volt, minden tekintetben jól sikerült. A támadásban az emberfogás ellen időnként jó ritmusban játszottunk, és ami még ennél is pozitívabb, hogy a debreceniek zónája sem törte meg a játékunkat. Azért támadásban van még mit javulnunk!
Horváth Imre, a Debrecen edzője: - Hiányzott az a csapatjáték, amelyet az utóbbi időben felépítettünk. Természetesen ehhez az Atomerőmű nagyon agresszív védekezése is kellett, emiatt nem tudtuk azt játszani, amit kellett volna. Az első félidőben túlságosan nagy előnyt adtunk a paksiaknak. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy hazai környezetben kiegyenlítsünk.

Szóról szóra

Szendrei József: "Egyértelmű, hogy a Paks jobban akarta a győzelmet, mint mi. A hazaiak agresszívebben játszottak, élet-halál harcot vívtak minden egyes lepattanóért, de remélem, ebből tudunk majd tanulni, és hazai pályán javítunk."

Szejo Bukva: "Szerintem a legnagyobb probléma a támadójátékunkkal volt, mert a paksiak tudták a figuráinkat, így egy-két passz után rendre elakadtunk. Ráadásul saját pályáján kifejezetten jól is játszott az Atomerőmű."

Trummer Rudolf: "Úgy nem lehet nekiállni egy bajnoki döntőnek, ahogy mi tettük, bár én mindig elég kritikus vagyok a csapattal és magammal is… Ennél sokkal többre vagyunk képesek, amit vasárnap szeretnénk bebizonyítani, miként azt is remélem, hogy még kétszer visszajövünk Paksra."

Gulyás Róbert, a paksiak egykori kulcsembere: "Tetszett… Az tetszett, ahogy az ASE megfogta védekezésben a Debrecent. Innentől kezdve nem volt kérdéses a mérkőzés végkimenetele."

Chris Monroe: "Nehezebb meccsre számítottam, de az az igazság, hogy csapatunk, élén Czigler Lacival, időnként nagyon jól játszott, lényegében nem adtunk esélyt az ellenfélnek."

Czigler László: "Nagyon örülök, hogy újra jól ment a játék, de hát a bajnoki döntőben mindenkinek oda kell tennie magát. A vártnál simábban nyertünk, ám ez nem jelent sokat, pusztán egy lépéssel közelebb kerültünk a bajnoki címhez."

Mészáros Zalán: "Végig jobbak voltunk a debrecenieknél. Nem szeretem az ilyen, viszonylag lazább győzelmeket, mert könnyebben hiszi el az ember, hogy ennyivel jobb az ellenfélnél, aminek aztán egyenes következménye lehet az idegenbeli vereség. De erre nem gondolunk, remélhetőleg Debrecenben is jól megy majd a játék."