Bár a szombati a döntő második találkozó volt csak, mégis sok múlott rajta: konkrétan az, hogy viszszatérnek-e a felek a jövő héten Sopronba. Hazai győzelem esetén ugyanis szükségessé vált volna a párharc negyedik felvonása, és ezt a hűség városába írták ki. De kicsit tovább folytatva a gondolatmenetet, voltaképpen az volt a mostani mérkőzés kérdése, hogy hárommeccses lesz-e az aranycsata, avagy hosszabbra nyúlik, ezáltal érdekesebbé és izgalmasabbá válik?
A leginkább egyértelműen Iványi Dalmának állt érdekében a legrövidebb döntő, tekintve, hogy érvényes szerződése van a San Antonio Silver Stars együtteséhez a WNBA idei idényére, és a tengerentúli profiliga küzdelmei éppen a soproni összecsapás napján kezdődtek el az Egyesült Államokban.
Látszott is rajta a nyilván nemcsak ennek betudható aktivitás, speciel ő szerezte a Sportcentrumban a PVSK első kosarát - apró szépséghiba a vendégek szempontjából, hogy ekkorra már majdnem három perc eltelt a mérkőzésből. Igaz, ekkor még az Euroleasing is csupán két pontnál járt, de a nyitó gólért való küszködés végig jellemző maradt a vendégek támadójátékára ezen a napon. És bár az első negyedben háromszor is átvették a vezetést Rátgéber tanítányai, ezt az idő múlásával egyre inkább kihasználták a zöld-sárgák. Akik egyébiránt főként büntetőkből gyűjtögették pontjaikat a találkozó kezdeti szakaszában, de megtehette volna ugyanezt a MiZo is, csakhogy Fegyvernekyék sorra kihagyták személyi dobásaikat. A tizedik percig hat ilyet jegyezhettünk fel…
Közben kitűnő légióstriója, Blahusková, Kovacsevics és Matovics megmozdulásai révén kezdett eltávolodni a Sopron, a továbbra is vérszegény címvédő egyedül abban bízhatott ekkortájt, hogy esetleg később kifulladnak ők hárman, mivel egészen a 14. percig csak a külföldiek értek el pontot a hazaiak közül. Az egyre jobban és eredményesebben kosárlabdázó Hejková-együttes a leghosszabb szünet előtt már tíz ponttal is vezetett, amikor kissé elszabadultak az indulatok: Horváth Zsófia, az Euroleasing erő-csatára szerzett meg bevetődve egy támadólepattanót a Pécs palánkjánál, de Forrai játékvezető érthetetlenül lépéshibát ítélt, majd a joggal háborgó soproni kispad ellen egy technikai hibát is megszavazott magánál. Pillanatok alatt paprikássá vált a hangulat és pillanatok alatt megfeleződött a vendéglátó előnye…
Jókor jött a félidő, a pihenő, mert kicsit lehiggadtak a kedélyek, a játék képe azonban meglepetésre mit sem változott, mert továbbra is a zöld-sárgák tartottak előbbre, akiknél Matovics vette át a pontgyáros szerepkörét az első félidőben 15-ig jutó Kovacsevicstől. Utóbbi amúgy kicsit túlpörgött a folytatásra, sorra szórta el a labdákat, megölve ezzel kicsit a csapatjátékot, és megkönnyítve a pécsiek dolgát, mert ekkor már egyszer sem talált bele a kosárba. Ezzel együtt is egészen a negyedik negyed derekáig a soproniak vezettek, ebben a játékrészben viszont már egyre inkább felőrlődni látszott a pályaválasztók kezdőötöse az öldöklő harcban, és mivel a kispadról a cserék közül szinte egyáltalán nem kapott támogatást, törvényszerű volt, hogy felzárkózik a PVSK.
Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)
Branzova (feketében) csupán négy pontig jutott, ám a meccset mégis a Pécs nyerte meg a ráadásban(Fotó: Pluzsik Tamás)
Ez meg is történt és Károlyi negyedik tripláját követően hosszú idő után újra döntetlen állt az eredményjelző táblán a 34. percben. Miközben főleg Forrai továbbra is sorozatban "gyártotta" a minimum megmosolyogtató, de inkább a csarnok nagy részét mélységesen irritáló ítéleteit, a bajnok szép lassan egyre előrébb araszolt az újabb bajnoki címe felé vezető háromgyőzelmes út második állomásán, olyannyira, hogy a hajrában már temérdek kihagyott büntetője ellenére is nyertesnek látszott. Csakhogy hárompontos hazai hátránynál Blahusková az utolsó másodpercekben beemelt egy hármast, amivel hosszabbításra mentette a meccset, és az extratalálat kiváltotta lelki plusznak köszönhetően szemmel látható fáradtsága ellenére is tartotta a lépést a ráadásban a MiZóval az Euroleasing. Ám a fonalat némi meglepetésre éppen ekkorra elkapó Fegyverneky, valamint a rutinos Béres és Iványi irányításával a 45. percben mégiscsak eltávolodtak anynyira ellenfelüktől a pécsiek, hogy már nem tudták utolérni őket a soproniak - főleg úgy nem, hogy időközben három kulcsemberük is kipontozódott…
"Mindent megtettünk" - kiabálták összeborulva Seresék kicsinyke közönségüknek a lefújás után és tényleg: nagyon küzdöttek, erőn felül teljesítettek ezen a mérkőzésen a zöld-sárgák, de a tapasztaltabb fekete sereg sikerét nem tudták megakadályozni. Örültek is nagyon összességében nem érdemtelen diadaluknak a vendégek, hazai oldalon viszont szinte mindenki a játékvezetőket okolta ezért, és azt kell, hogy írjuk, korántsem ok nélkül. Ezzel kapcsolatban álljanak itt zárszóként Török Zoltán soproni ügyvezető szavai: "A hazai játékvezetés erkölcsi megújulása érdekében szükség lenne egy önkéntes távozóra!"
Natalia Hejkova: Azt hiszem, hogy mi voltunk ezen a mérkőzésen a jobbik csapat. Azt kell mondanom, Forrai játékvezető szégyenletesen bíráskodott!
Rátgéber László: Erre a derbire vártunk az egész bajnokság során. Saját magunknak tettük nehezzé a mérkőzést a sok kihagyott büntetődobással. Köszönöm a szurkolóinknak az egész mérkőzésen át kitartó buzdítást.
---- Sopron ezen a szombat délutánon inkább a hőség városa volt, mint a hűségé. Erről persze a legkevésbé azok tehetnek, akik kilátogattak a Pécs elleni döntő második összecsapására, ugyanakkor láttunk már errefelé kétszer ennyi nézőt is bezsúfolódni a sportcentrumba. Véletlenek persze nincsenek.
És itt nem is elsősorban arról lenne szó, hogy a mai Pécs lényegesen erősebbnek tűnik, mint a mai Sopron (nem volt ez mindig így, erről egyebek mellett a csarnok tetejére felhúzott, három bajnoki címről és egy Ronchetti-kupa-győzelemről árulkodó zászlók tanúskodnak), hiszen a hazai pályán harcoló lányok valóban néha erőn felül, néha kifejezetten szép játékkal az utolsó pillanatokig nyílttá tudták tenni a második meccset. A futballal viszont nem tudtak konkurálni.
Alapjáraton a Diósgyőr soproni vendégjátéka nem vonzana tömegeket, ám a friss Magyar Kupa-győztes együttesre ezúttal többen voltak kíváncsiak, mint a kosarashölgyekre. Eredetileg 19 órától kezdtek volna a labdarúgók, ám végül egységesen 18 órakor startolt el az öszszes szombati futballbajnoki. A kosárlabdadöntőnek ekkor már stabilan megvolt a délután ötórás kezdési időpontja, nem volt mit tenni.
Hiába fordult a szomszéd pályára kiírt labdarúgó-mérkőzés újfent 19 órára halasztása érdekében a sportági ligához a Matáv, végül minden maradt úgy, ahogyan az az összes érintettnek a legrosszabb volt, fél ház a kosárdöntőn, nem túl sok néző a futballistáknál.
Az a maximum 700 ember, aki Sereséket választotta, ráadásul még győzelemnek sem örülhetett, pedig ha valamikor, akkor most régen látott esély kínálkozott arra, hogy Rátgéber és tanítványai az idén először fejet hajtsanak egy magyar rivális előtt. Hogy nem tették, azért a helyi publikum mindenekfelett a valóban időnként észbontó ítéleteket hozó Forrai játékvezetőt tette felelőssé, aki szokása szerint rezignált arccal tűrte a vele foglalkozó kórus rigmusait.
Két év szünet után ismét az aranyéremért játszhat a MKB-Euroleasing Sopron - nem csak a bajnoki címért, de alighanem a régi, Balogh Judit-féle idők hangulatáért is rengeteget kell még dolgoznia. ---- Honti Kata: - Ilyen szoros meccsre készültünk, de azzal számoltunk, hogy nyerni fogunk. Mindent megtettünk, de sajnos nem sikerült.
Korie Hlede: - Ez csak egy meccs volt a döntő mérkőzései közül. Nagyon jól játszott a Sopron, különösen Kovacsevics, Matovics és Blahusková. A győzelmünk kulcsa a mentális erősségünk volt.
Albena Branzova: - Nagyon jó meccset játszottunk a rendkívül erős Sopron ellen. Jó munkát végeztünk a hosszabbításban, azt csináltuk, amit kellett. De ettől a pillanattól kezdve a hazai, és remélem, utolsó mecscsünkre koncentrálunk.
Lucie Blahusková: - Mindent megpróbáltunk, és nagyon jó mecscset játszottunk. Nem volt szerencsénk, de kedden mindent elkövetünk, hogy ne az legyen az utolsó találkozásunk.
Károlyi Andrea: - Rettentően örülök, hogy sikerült betartanom a csütörtökön tett ígéretem, és segítettem a csapatomnak. De még nincs vége, kedden nagyon nagy csata vár ránk.
Gordana Kovacsevics: - Nagyon jól harcoltunk, és mindenki látta, hogy megérdemeltük volna a győzelmet. Még nincs vége, továbbra is nagyon fogunk harcolni.
Daliborka Vilipics: - Nehéz volt, de végig nagyon jól koncentráltunk, és tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk otthon.
Fegyverneky Zsófia: - Szörnyű volt sorban hat büntetőt kihagyni. Ha a többiek nem húznak ki a csávából, kikaptunk volna. Örülök, hogy ilyen küzdelmes mérkőzésen sikerült nyernünk.