NBA: megszakadtak a tárgyalások a kollektív szerződésről

2005.05.19. 12:33
Címkék
Megszakadtak a tárgyalások az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vezetői és a játékosok képviselői között, így kevés remény maradt arra, hogy a jelenlegi kollektív szerződés lejárta, azaz június 30. előtt aláírják az újat - jelenti a Reuters hírügynökség és a USA Today című lap.

Szavazás

NBA, 2004-05: melyik csapat nyeri a bajnokságot?

A tudósítások szerint ez oda vezethet, hogy július 1-jével az NBA-ben életbe lép az úgynevezett lockout (magyarul kizárás), ami azt jelenti, hogy kollektív szerződés hiányában a játékosok nem tagjai a ligának. A legrosszabb esetben csúszhat a 2005-2006-os idény rajtja is, amire már volt példa.

Közleményében a liga a játékosokat hibáztatja, mondván, hogy menet közben változtattak az álláspontjukon, és több olyan kérdésben visszaléptek, amelyekben a tárgyalások még folyamatban voltak.

A Reuters szerint az egyik fő ütközési pontnak a játékosok szerződésének időtartama számít. Russ Granik, a liga helyettes vezetője elmondta: a kosárlabdázók találkoztak az ügynökökkel, és később azt adták elő a ligának, a továbbiakban nem fogadják el, hogy a szabályok szerint a szerződések legfeljebb öt évre köthetők.

A pillanatnyi helyzetben további tárgyalási időpontokat nem tűztek ki a felek.

Az NSO ajánlja:

Eddigi NBA-bajnokok
NBA-örökranglisták

Kosárlabda-lexikon

Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
1 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
1 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
1 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik