NBA: Dallasban nyert a Phoenix

2005.05.14. 10:25
Címkék
Két főcsoport-elődöntőt játszottak mára virradóra az észak-amerikai kosárlabda bajnokságban.

Az előző kör legnagyobb meglepetését Dallas okozta azzal, hogy otthonában győzte le az alapszakasz legjobbját. A phoenixiek azonban most idegenben nyertek, s ezzel visszaszerezték pályaelőnyüket. Győztek, és nem is akárhogyan, hiszen nem kevesebb mint 17 pont volt a két gárda közötti különbség. A meccs, s egyben az elődöntők harmadik körének legeredményesebb játékosa is tőlük került ki Amare Stoudemire (képünkön) személyében, aki 37 ponttal terhelte meg a dallasiak kosarát.

A nap másik mérkőzésén a hazai Indiana sokkal szorosabb meccsen győzte le a Detroitot, de legyőzte, s ezzel ők vezetnek 2-1-re összesítésben. A találkozó legponterősebb játékosa azonban a vendégcsapatot erősítette: Chauncey Billups összesen 23 pontig jutott, de most ez is kevés volt a sikerhez.

NBA-rájátszás, elődöntők

Keleti-főcsoport
Indiana Pacers-Detroit Pistons 79-74
A párharc állása: 2-1 az Indiana javára

Nyugati-főcsoport
Dallas Mavericks-Phoenix Suns 102-119
A párharc állása: 2-1 a Phoenix javára


Az NSO ajánlja:

Eddigi NBA-bajnokok
NBA-örökranglisták

Kosárlabda-lexikon




Szavazás

NBA, 2004-05: melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Legfrissebb hírek

F1, Miami Nagydíj, sprintidőmérő

F1
23 perce

Jelentős mérföldkövet ért el a Török körön az MBH

Kerékpár
56 perce

Legyőzte a címvédő FCSB-t, hatalmas lépést tett a biztos bennmaradás felé a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

A Real Madrid fiataljai bejárták a Puskás Múzeumot

Minden más foci
1 órája

Tíz magyar arany a karatésok ISKA-világbajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Másodpercekre volt a sereghajtó Budakalász a győzelemtől a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

Olasz labdarúgás
2 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik