A két nyert mérkőzésig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Zala Volán javáraA minden poszton hatékonyabb Volán a Szőke és Szélesi bedobópáros vezérletével a 12. percre már húszpontos előnyt szerzett. Ekkor kicsit javult a vendégek helyezkedése a területvédekezésben, miközben Farkaséknak a hazai védők közé is egyre többször sikerült bejutniuk. A második félidő elején Csontosék türelmes passzok után megint kidobták a zónát, és egy újabb 17-3-as menettel harmincpontos különbség fölé jutottak. Bár a negyedik negyed első percében a szolnokiak annyi pontot dobtak, mint a harmadikban összesen, Bencze Tamás egy gyors időkéréssel rendezte a sorokat, s így a Volán biztosan szerezte meg a győzelmet, s történetének már bizonyosan legjobb bajnoki helyezését érte el.NB I, A-CSOPORT, NÔK
RÁJÁTSZÁS, AZ 5-8. HELYÉRT, MÁSODIK MÉRKÔZÉS
RÁJÁTSZÁS, AZ 5-8. HELYÉRT, MÁSODIK MÉRKÔZÉS
ZALA VOLÁN-ZTE - SZOLNOKI NKK 79-51
(25-9, 16-17, 22-8, 16-17)
Zalaegerszeg, 150 néző. V: Cziffra, Szilas
ZTE: NÉMETH B. 8/6, CSONTOS 18/12, SZÉLESY 13/9, SZÔKE 17/3, VIALL 17. Cs: Heller 2, Ruzicková 4. Edző: Bencze Tamás
SZOLNOK: Szalay 2, Takács 8, Vida 5/3, FARKAS 10, Tajkov 2. Cs: Horti 8, Kocsis 2, Somogyi 12/6, Orsó 2, Kmézics. Edző: Gálos László
Az eredmény alakulása. 5. p.: 16-4. 15. p.: 35-18. 25. p.: 49-28. 35. p.: 69-45

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik