


Rátgéber László (jobbra) és Fűzy Ákos
Ebben az idényben kétszer találkozott egymással a két együttes, mindkét alkalommal Rátgéber László vezetőedző csapata nyert.
A pécsiek szakvezetője és segítője, Fűzy Ákos a szombati Valenciennes-Bourges francia bajnoki rangadó (67-64) televíziós felvételei alapján készítette fel együttesét a mai összecsapásra.
"Jól kell védekezni, főleg a Bourges balkezes kosarasai, Palau és Jekabsone vannak kiemelkedő formában, az ő kikapcsolásuk nehéz feladat lesz - nyilatkozta a Pécsi VSK hivatalos weboldalán (www.pvskbasketball.hu) Fűzy Ákos. - Emellett nagyon koncentráltan kell támadnunk is, mert a Bourges a megszerzett lepattanókból, az ellenfél eladott labdáiból gyors indításokból rendkívül veszélyes. Öt-öt ellen Godin és Bjedov fizikai erejének kihasználásával igyekszik feltörni az ellenfél védelmét, de mindezek ellen, ha a saját játékunkat tudjuk játszani, és megfűszerezzük egy-két extra egyéni teljesítménnyel, megszerezhetjük a győzelmet."
A szakember osztja azt a véleményt, hogy a Bourges elleni találkozó az év eddigi legfontosabb mérkőzése számukra.
"Nézőcsúcsot várunk a hétfő esti edzésen is láttunk olyan szurkolókat, akik jegyet vásároltak a mérkőzésre. Reméljük, hogy számában is, és a szurkolásuk intenzitásában is a hagyományosan nagyszerű pécsi szurkolótáborral fog találkozni a Bourges, mindenkire nagy szükség van kedden este a lelátón is. Tisztában vagyunk vele, hogy mi vagyunk a meccs esélyesei, ezt el kell viselnie minden játékosunknak. Azzal bizonyíthatjuk, hogy igazi európai nagy csapat a MiZo-Pécsi VSK, hogy egymás után két évben is kiüti a Final Fourból a francia élcsapatot."
A ma 18 órakor kezdődő mérkőzésre már elővételben elfogyott az összes belépő.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





