

Vendégként csak a San Antonio Spurs tudott győzni a 20 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplát elérő Tim Duncan (képünkön) vezetéséből. Pedig a Spurs ásza botrányosan kezdett: első 7 dobása célt tévesztett, és csak 19 perc elteltével szerezte meg első pontjait. Az utolsót viszont a lehető legjobbkor: a dudaszó pillanatában, döntetlen állásnál a körte csúcsáról talált be. "Begyakorolt figurát játszottunk ki, mikor eldobtam, már tudtam, hogy bemegy" - mondta Duncan.
A Dallas mostanában szokatlan módon jó védekezésének köszönheti a győzelmet: ugyan csak a gyengécske Hornets ellen játszottak, de legalább sikerült az ellenfelüket 100 pont alatt tartani, amire az elmúlt 11 meccsükből mindössze háromszor volt példa.
A Knicks az utolsó 46 másodpercben tíz pontos előnyt eltékozolva, de hosszabbításra feltámadva verte meg a Los Angeles Lakerst. A Utah Jazz csak a szerencséjének köszönheti a sikert: hat és fél másodperccel a vége előtt, egypontos Jazz-vezetésnél az addig 23-ból 23 büntetőt bevágó hazaiak elhibázták a legfontosabb kettőt, de az ellentámadásból kialakított ziccert meg Bobby Simmons, a Clippers kosarasa hagyta ki - így a Jazz örülhetett a végén.
A 114. játéknap eredményei
Cleveland Cavaliers-San Antonio Spurs 92-94
New York Knicks-Los Angeles Lakers 117-115 - hosszabbítás után
Dallas Mavericks-New Orleans Hornets 90-86
Utah Jazz-Los Angeles Clippers 87-86
Az NSO ajánlja:
Eddigi NBA-bajnokok
NBA-örökranglisták
Kosárlabda-lexikon
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







