NBA: a Phoenix legyőzte a Miamit is



Az NBA nyugati és keleti főcsoportja jelenlegi éllovasainak csatájában az imént említett két center egyaránt 34-34 pontot szerzett az America West Arenában (O’Neal leszedett még 11 lepattanót is), de az arizonai együttes kezdő ötöse összteljesítményben egyértelműen fölülmúlta a floridaiakét.

A Phoenix Suns bámulatos sorozata ezzel folytatódik, a liga legjobb mérleggel rendelkező együttese egymás után a hetedik, az utóbbi 19-ből pedig a 18. mérkőzését nyerte meg. A Suns rendkívül hatékony támadójátéka abban is megmutatkozik, hogy ebben az idényben már hetedszer dobtak 120 pontnál többet. A Phoenix győzelem-vereség mutatója fantasztikus: 35 meccsből csak négyet bukott el.

A mérkőzéshez kapcsolódó információ, hogy Jefferson nyíltan Chauncey Billupst, a Detroit játékosát hibáztatja a sérülése miatt, mert a két együttes december 27-i mérkőzésén egy tempódobás közben, a levegőben Billups szerinte "alápakolt", így egyensúlyát veszítve a csuklójára esett, amelyben elszakadt egy szalag.

A negyedik negyedben és a hosszabbításban villogó James 29 ponttal, kilenc gólpasszal és nyolc lepattanóval zárt. Remek teljesítményt nyújtott Brevin Knight, a vendégek játékosa is, aki szezoncsúcsot jelentő húsz asszisztot jegyzett, mellette pedig szerzett még 15 pontot is. Nem csoda, hogy a Clevelandnak meggyűlt a baja a "hiúzokkal".
A Cavs 21-12-es győzelem-vereség mutatójával a második legjobb csapat a keleti főcsoportban a Miami mögött (27-10).
Észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA), a legutóbbi játéknap eredményei:
Phoenix Suns-Miami Heat 122-107
Cleveland Cavaliers-Charlotte Bobcats 100-98 - hosszabbítás után
Atlanta Hawks-Milwaukee Bucks 103-80
New Jersey Nets-Detroit Pistons 80-89
Sacramento Kings-Denver Nuggets 109-100
Seattle SuperSonics-Los Angeles Clippers 104-99
New York Knicks-New Orleans Hornets 82-88
Memphis Grizzlies-Indiana Pacers 85-86
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






