Kaposvár: Derrick Stroud kálváriája

2005.01.04. 22:22
Címkék
Csaknem center nélkül maradt a Szolnoki Olaj csapata. Történt, hogy az amerikai Derrick Stroud hazájában töltötte az ünnepeket, vasárnap a New York-i géppel érkezett vissza Magyarországra. A repülőtéren már várta a játékost Balogh Gyula, az Olaj technikai vezetője, azért, hogy Szolnokra fuvarozza. Igen ám, de Stroudot a magyar határőrök nem akarták beengedni az országba, ugyanis mint kiderült, a neve szerepel egy bizonyos listán. Mégpedig azért, mert tavaly februárban Szolnokon a rendőrség közlekedési vétség miatt 4000 forintra bírságolta, ám ő ezt nem fizette be, így a neve felkerült egy tiltólistára. Szerencsére a procedúra közben a játékos tartotta a kapcsolatot Baloghgal, aki a postán befizette a bírságot, melyet követően a kosaras beléphetett az országba. Megtudtuk, amennyiben nem fizette volna be az összeget, a magyar törvények értelmében két évre kitilthatták volna hazánkból.
Legfrissebb hírek

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
8 perce

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Egyéb egyéni
17 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
23 perce

Tekvondó: diákcsúcs emlékezéssel és rekord részvétellel

Utánpótlássport
48 perce

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
1 órája

Hat aranyérmet szereztek a magyarok a kempo-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Szerb Szuperliga: Topolya–Mladoszt Lucsani

Minden más foci
1 órája

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik