Ezúttal a vesztesek sem nagyon szomorkodtak

B. A.B. A.
2004.11.10. 22:46
Címkék
Bár vereséggel mutatkozott be a Debreceni Vadkakasok csapata az ULEB-kupa A-csoportjában, a PAOK elleni mérkőzés (69-77) után nem tűntek letörtnek Ráthonyi Tamás tanítványai.
Azt előre tudták, hogy kevés az esélyük a görög sztáregyüttes ellen, ám végig tisztességgel küzdöttek, és a mérkőzés utolsó periódusában már eredményesen is játszottak.
"Elindultunk egy úton, amelyen mindenképpen végig akarunk menni - mondta a találkozó után B. Tóth Csaba, a debreceni klub ügyvezetője. - Nagy eseménynek tartom, hogy első magyar csapatként csatlakozhattunk az ULEB-kupa mezőnyéhez, azt pedig már a sorsolás előtt tudtuk, hogy nincs könnyű meccs. Nem szomorkodtunk, amiért talán a legerősebb csoportba kerültünk, hiszen most a PAOK-ot láthatta közönségünk és a Sport1 jóvoltából az egész ország, jövő kedden pedig a német Alba Berlin játszik a Főnix-csarnokban."
Éppen a soros kupameccs miatt változott meg egy kicsit a Vadkakasok bajnoki programja. Kiderült ugyanis, hogy a Főnix-csarnokban már szombatra össze tudják rakni a kosarasok által használt parkettát a pénteki koncert után, így vasárnap helyett a hét utolsó előtti napján hat órakor fogadják Szendreiék a Körmendet.
Érthető elégedettséggel vacsoráztak a meccs utáni banketten a PAOK játékosai, s a csata első perceiben még roppant feszült edzőjük, Braniszlav Prelevics is mosolyogva beszélt sikerülről. "Bevallom, kicsit tartottunk az összecsapástól, hiszen egyik legjobb játékosunk, Damir Mulaomerovic fülgyulladása miatt, orvosi tanácsra nem ülhetett repülőre, ezért nem tarthatott velünk - kezdte a szakember. - Az elején sokat hibáztunk, de aztán Gagaludisz vezérletével elkapták a fonalat a fiúk, és végig biztosan vezetve nyertek. Örülök a győzelemnek, hiszen a csoportban minden siker értékes. Feltétlenül írja meg, hogy nem becsültük le a Debrecent, mindössze az történt, kevés információnk volt ellenfelünkről, s játék közben kellett megismernünk a magyar csapat kosarasait."

ULEB-KUPA, ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
A-csoport: Spirou Charleroi (belga)-Gravelines (francia) 96-79, Alba Berlin (német)-Buducsnoszt (szerb-montenegrói) 86-70. G-csoport: Benfica (portugál)-Telekom Bonn (német, Simon Balázs, 4 pont) 71-74
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
19 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
24 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
26 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
29 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
42 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
58 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája