Női bajnokság: a 2. forduló műsora

2004.10.19. 22:14
Címkék
Október 20., szerda

Diósgyőri KSK-BEAC-Újbuda 17.30

Meggyőző volt a borsodiak rajtja a Zala Volán ellen, és most megint hazai pályán fogadnak egy gyengébb ellenfelet.

A győzelmük tehát borítékolható, mit több, ha sokkal nyernek, még az is előfordulhat, hogy jobb kosárarányuk révén a táblázat tetejére kerülnek, ami sokat jelenthet szurkolóik számára.


MiZo-Pécsi VSK-Ventwest-Foton Sopron 18.00
Nyögvenyelősen nyitotta az alapszakaszt a bajnok, de most itt az alkalom, hogy hazai közönség előtt bizonyítson: számolni kell vele ebben az idényben is minden szinten. Szinte minden a fekete-fehérek mellett szól, szóval a papírforma pécsi kosárgálát ígér, amelyre már nagyon ki van éhezve a Lauber Dezső-sportcsarnok közönsége.
Szolnoki MÁV-Coop SE-Atomerőmű-KSC Szekszárd 18.00
Itt is egy élcsapat csap össze egy alsóházhoz tartozóval. Bár Bereczkiék derekasan helytálltak vasárnap a "nagy" Sopron ellen, a Tiszaligeti Körcsarnokban nincs esélyük az Európa-kupa legutóbbi ezüstérmével szemben, amely a legkevesebb pontot kapta a bajnokság tíz résztvevője közül a pontvadászat nyitó fordulójában.
MKB-Euroleasing Sopron-Zala Volán-ZTE 18.00
A zöld-sárgák egykori fiókcsapata látogat a Sportcentrumba, amely a nyári különválás óta már semmilyen módon nem kötődik az euroleasingesekhez. Sőt bizonyára dukál a zalaiakban a bizonyítási vágy, de mivel Natália Hejkovának sokkal erősebb együttese van, sima meccs lesz ez is.
BSE-ESMA-Szeviép-Szeged 19.00
A forduló legérdekesebbnek ígérkező összecsapása. Már az előző idényben is nagy csatát vívott a két csapat az ötödik helyért, és ebben az évadban is hasonló párharcra van kilátás a városmajoriak és a szegediek között. Szerda este rendezik az első felvonást.
Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
4 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 perce

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
17 perce

Szívmegállás a brutális ütközés után a spanyol másodosztályban

Spanyol labdarúgás
36 perce

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
1 órája