Eger: Radonjics lett <br>Radovics segítője

2004.09.30. 21:43
Címkék
Az ugye köztudomású, hogy a sasok szeretik a magaslatot, így talán az sem véletlen, hogy a Vitai Eger-Fekete Sasok csapata is szűkebb hazájától északabbra, konkrétan a szlovák hegyekben tölt sok időt. Az élvonal újonca a magas-tátrai edzőtáborozást, majd a brnói tornát követően legutóbb Nagymihályiban vett rész egy négycsapatos megméretésen, amelyet a Spisská Nová Ves, a Slavia TU Kosice és a 1. BK Michalovce előtt fölényes magabiztossággal meg is nyert a hevesi egylet. Pedig Radovics József vezetőedzőnek ezúttal még nélkülöznie kellett az Ukrajna elleni Eb-középdöntőn szereplő Fodor Gergelyt, aki néhány nap szabadság után csütörtökön csatlakozott társaihoz, míg a csapatkapitány Hartvich Tamás lábsérülés miatt hiányzott. Mezt húzott viszont az amerikai légiós, Carl Mitchell, aki két nap alatt a helyi közönség kedvencévé vált.Időközben eldőlt, hogy a Sasok ötödik légiósa nem a Jean-Marc Kraidy, Danny Miller, Michal Hlebowiczki hármasból kerül ki, így tovább folytatódik a keresgélés. "A korábbi elképzelésekkel szemben egy magasabb, négyes-ötös posztra egyaránt alkalmas játékost igazolunk" - mondta Dániel Tamás. A csapatot működtető gazdasági társaság vezetője azt is közölte, hogy az együttes mellett másodedzőként (egyben az utánpótlás szakág felügyelőjeként) Radonjics Szinisa segédkezik Radovics Józsefnek, ő korábban játékosként már volt a Sasok állományában. A hét végén Nyíregyházán, a 6. Kárpátok Eurorégió Nagydíjon lépnek pályára az egriek három másik magyar A-csoportos gárda, a debreceniek, a szolnokiak és a házigazda nyírségiek társaságában. Vagyis lehet szokni a "magaslatot".
Legfrissebb hírek

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
28 perce

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
57 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
8 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
8 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
8 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája