Három új játékos jött Szolnokra a nyáron

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.08.11. 21:43
Címkék
Végre felszállt tehát a fehér füst a Tisza-partiaknál, összeállt a következő idénybeli csapat, amely nemcsak azért látszik legalább olyan erősnek, mint az előző évadbeli, mert megmaradtak a meghatározó emberei.
"Három új igazolásunk van, a litván Iveta Marcauskaité, aki legutóbb az euroligás Bourges-ban játszott és százkilencvenhat centi magas, a fehérorosz Szvetlana Volnaja, aki huszonöt esztendős és száznyolcvanhét centire nőtt, valamint a Szekszárdról érkezett Farkas Andrea, aki ugyancsak huszonöt éves, száznyolcvankét centis, és edzőnk, aki továbbra is Tapodi Péter, a hármas poszton számít rá" - tudtuk meg szerda este Tóth Attilától, a női Magyar Kupában címvédő Szolnoki MÁV-Coop SE szakosztályvezetőjétől, aki egy füst alatt azt is bejelentette, hogy a trénerrel és a csapat négy meghatározó emberével, Csákány Emőkével, Angela Djelmissel, Englert Orsolyával, valamint Papp Krisztinával plusz kétéves szerződést kötött az egyesület.Végre felszállt tehát a fehér füst a Tisza-partiaknál, összeállt a következő idénybeli csapat, amely nemcsak azért látszik legalább olyan erősnek, mint az előző évadbeli, mert megmaradtak a meghatározó emberei, hanem amiatt is, hogy sikerült megtalálni a távozók - a szerb Bjelica és Perovics, az ötödik légiós ausztrál Hibbert, valamint a cserebedobó Szélesy - posztjára a megfelelő helyettest. Érdekesség, hogy az elsőként említett Milka Bjelica a hírek szerint a szolnokiakkal az Euroligában egy csoportba sorsolt olasz Parmához tart, vagyis valószínűleg viszontlátjuk majd őt a közeljövőben a Tiszaligetben, ahol a tavasszal érte őt némi kritika túlzott óvatossága miatt, amikor kisebb térdsérülése miatt sorra hagyta ki a fontos meccseket.A kitűnő erőcsatár új állomáshelyénél sokkal fontosabb a szolnokiak számára, hogy ismét felvegye a versenyt itthon a legjobbakkal a női csapat, ha már a helyi férfiegyüttes kevésbé szerepel jól mostanában. "Igen sikeres szezont zártak a lányok legutóbb, nehéz lesz megismételni az akkori sikereket, de a bajnokságban újra megcélozzuk a dobogót, a Magyar Kupában pedig a négyes döntőt. Ami az Euroligát illeti, szeretnénk méltóképpen képviselni Magyarországot és bejutni Európa legjobb tizenhat klubja közé" - fogalmazta meg a célokat Tóth Attila, aki azt is bejelentette, hogy Hegedűs Rita személyében új klubvezető segíti a menedzsment munkáját.
Legfrissebb hírek

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
31 perce

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
37 perce

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
56 perce

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
1 órája

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
1 órája

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik