Shaq O’Neal Miamiba tart

2004.07.11. 22:48
Címkék
Mértékadó amerikai források egybehangzó állítása szerint Shaquille ONeal nagy valószínűséggel elhagyja a Los Angeles Lakerst, és a Miami Heatben folytatja a pályafutását.
"Mi már jeleztük, hogy beleegyeznénk. Szerintem meg is lesz a csere. Nagyon meg lennék lepődve, ha másképp történne" – idézte a South Florida Sun-Sentinel című újság honlapja helyi idő szerint szombaton este Perry Rogerst, a háromszoros bajnok center ügynökét.
Az események ilyetén alakulását várja a Los Angeles Times és az ESPN is, hozzátéve azt is, hogy Shaq "csereértéke" Lamar Odom, Caron Butler, Brian Grant és egy első körös draftjog lesz. "Nagyon közel vagyunk az ügy lezárásához" – erősítette meg Mark Bartelstein, Grant ügynöke. Maga O’Neal, akit akkor kerítettek be az újságírók, amikor éppen elhagyott egy orlandói edzőtermet, széles mosollyal csak annyit közölt, hogy egyelőre nem találkozott Pat Rileyval, a Miami elnökével, majd búcsúzott is: "Ma még nem mondhatok semmit."
Mivel Shaqet további két évig szerződés köti a Lakershez, és a csereszezon csak szerdán indul be, érthető, hogy hivatalosan egyik fél sem nyilatkozott a nyár minden bizonnyal legjelentősebb játékoscseréjéről. Megfigyelők szerint ugyanakkor beszédes tény, hogy szombaton – ellentétben a korábbi napokkal – Riley nem volt ott a Heat felkészülési mérkőzésén. A tűzhöz közel állók háromórás, Rileyt és Shaqet is felvonultató összejövetelről tudnak.
O’Neal távozásának indokaként sokan a szerződéshosszabbítás elmaradását emlegetik (a még két évig élő okmány 59 millió dollárt garantál neki), menedzsere viszont cáfol. "Shaq igazi csapatban akarja folytatni, és biztosak vagyunk benne, hogy Pat Riley és Micky Arison tulajdonos ilyen közösséget épített a Heatnél. Megbízóm arra vágyik, hogy ilyen helyen fejezze be a pályafutását" – szolgált romantikába hajló magyarázattal Perry.
Mint ismert, a jelenleg a 33. életévében járó Shaq 1992-ben Floridában kezdte NBA-pályafutását, csak éppen egy házzal odébb, az Orlando Magicben. Hozzá hasonlóan Kobe Bryant, az idei nagydöntőt elveszítő Lakers másik vezéregyénisége is a távozás gondolatával foglalkozik, a napokban az LA Clippersszel hozták hírbe.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
3 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
3 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
4 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
4 órája