NBA: Tomjanovich az LA Lakers vezetőedzője

2004.07.10. 22:59
Címkék
A következő idénytől Rudy Tomjanovich, a Houston Rockets korábbi főedzője lesz az NBA idei nagydöntőjében elvérző Los Angeles Lakers trénere.
A játékosként és edzőként is sikeres Tomjanovich 12 évig irányította Rocketset, amellyel 1994-ben és 1995-ben bajnoki címet szerzett. A houstoni kispadtól tavaly májusban köszönt el, miután az orvosok leukémiát diagnosztizáltak nála. Az 55 éves szakember a kezelések hatására felépült, és ma már teljesen tünetmentes, így nincs akadálya annak, hogy újra munkába álljon. Játékosként szintén megjárta a poklot, amikor 1977 decemberében egy pályán történt ütközés következtében életveszélyes arc- és koponyasérüléseket szenvedett. A következő idényben azonban visszatért, és arcvédő maszkban vívta ki ötödik All Star-szereplését. A Phil Jackson által üresen hagyott posztot betöltő Tomjanovich tegnap kötött egyezséget a kaliforniai klubbal – szerződése nem hivatalos információk szerint 30 millió dollárt ér és öt évre szól (éppúgy, mint hajdanán Jackson mesteré).
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
3 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
3 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
3 órája