Gunaras: a cél a stabilitás

2004.05.18. 20:44
Címkék
Ragyogó pécsi győzelmével végérvényesen eltűntek a felhők a Gunaras KC Dombóvár férficsapatának feje fölül. Mindez azért is érdekes, mert mozgalmas évad van a tolnaiak mögött.
Légiós- és edzőcsere, már-már botrányt sejtető pénztelenség jellemezte egyfelől a Gunaras életét, hogy aztán a mérleg másik serpenyőjében ott találjuk a Magyar Kupa-címvédő ASE kiverését, a klubcsúcsot jelentő MK-négyes döntőbeli szereplést (ha már itt tartunk, Fehérvárott egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a csapat; csak kevés hiányzott a bronzéremhez), nem utolsósorban pedig a biztos bennmaradást a bajnokság A-csoportjában.
Pedig a hónapokkal ezelőtti állapotok sok mindenre engedtek következtetni, csak erre nem. Fillérekért könyörgő kosarasokról, ágy nem lévén, földön fekvő légiósokról szólt a fáma, ám az egyesület összekapta magát, és anyagilag (is) stabilizálta helyzetét. Ahogy Tóth Tamás elnökségi tag mondja, jelenleg már rend van, a klub fizetőképes, és mindennemű kötelezettségének képes eleget tenni. "Úgy vélem, egy hozzánk hasonló középcsapat fenntartásához, a száz-százhúsz millió forintos költségvetés előteremtéséhez ma maximális városi támogatás és egy-két helyi érzelmű magánszemély odaadó segítsége szükséges, és ez adva van pillanatnyilag Dombóváron – kezd bele Tóth. – A klub két éve a MÁV kilépésével nagy változáson ment át. Hamarosan ünnepeljük Dombóvár várossá nyilvánításának harmincnegyedik évfordulóját, a gunarasi termálfürdő reményeink szerint nagy tömegeket mozgat majd meg, és nem tagadjuk, szeretnénk, ha a város új arculatának kialakításában a kosárlabdacsapat is szerepet kapna."
Amint arról Tóth Tamás beszámolt, ezért remélik, hogy a Földi Sándor távozása óta Bálind József irányította gárda stabil A-csoportos tagságot harcol ki magának, és az együttesben minél több helyi játékos kap szerepet. Ebben az esetben ugyanis hétről hétre igazi ünnep lesz meccsre járni a tolnai kisvárosban.

Szavazás

Ki nyeri a férfi kosárbajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
29 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
32 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
50 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
50 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
54 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
1 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája