Erődemonstráció Pécsett

Érdekes módon mindkét oldalon a légiósok bírták kevésbé a strapát, emitt Anderson és Tranquilli hiányzott, amott Bjelica, aki telefonon kívánt sok sikert csapattársainak Belgrádból, ahol gyógykezelésen vesz részt fájós térde miatt. Hogy meddig, azt csak ő tudja, de a Tisza-partiak legalább abból a szempontból könnyebb helyzetben vannak, hogy ott van nekik Perovics, aki ilyenkor mindig bevethető, amúgy viszont létszám feletti légiós.
Most a kezdő ötösben kapott helyet a szerb center, aki azonnal kőkemény csatába csöppent a palánk alatt, gyúrták-gyömöszölték egymást Branzovával, de ugyanezt csinálta a másik két magas játékos, Farmer és Keller is, utóbbinak – fogásért – meg is szavaztak egy személyi hibát a játékvezetők a mérkőzés 12. másodpercében. Ugyancsak az ő nevéhez fűződött a bajnoki döntő első (és második) pontja, egy elképesztően kifacsart testhelyzetből dobott dupla után. Arra viszont, hogy a vendégek is felavassák a gyűrűt, még elég sokat kellett várni: már majdnem a negyedik percben jártunk, amikor Englert berepülő zicceréből szépített a Szolnok, de ez sem hozta fel a Tisza-partiakat, akik ellen Károlyi szép egy-egyezését követően, az ötödik percben már 10–2-re vezetett a címvédő. Úgy, hogy kezdőcsapata mind az öt játékosának neve mellett két-két pont állt…

Tapodi Péter időkérése sem változtatott a találkozó menetén. Továbbra sem találta a kőkemény pécsi védekezés ellenszerét a MÁV-Coop SE, jellemző, hogy kereken nyolc perc telt el, amikor második kosara, Papp középtávoli tempója után a gyűrűbe csobbant a labda. A nyitó játékrész végén mindössze hat pont állt a vendégek neve mellett, miközben hazai részről már tizennyolcat jegyezhettünk fel – főként a kisemberek, az Iványi, Boiko hátvédpáros remeklése folytán. Szakács szemfüles duplája után tizenhat pontosra nőtt a különbség a második negyed derekára (26–10), aztán néhány percig végre kiegyenlített, fináléhoz méltó csatát élhettünk át, mert a kupagyőztes kicsit közelebb lopakodott az előző esztendők kupagyőzteséhez. Hiába jött azonban fel 27–15-re a trónkövetelő, Károlyi játszi könnyedséggel hintett két triplát gyors egymásutánban, és máris újra óriási lett a szakadék a felek között. Közben Iványi két, ugyancsak egymást követő faultja még inkább tűzbe hozta a lelátó népét – tény, mind a kettő vitatható volt, de a felmenők emlegetése akkor is csúnya dolog…
Igaz, a húszpontos differencia is, ami az első félidő végére kialakult, de hát elég volt csak rápillantani a statisztikára, és a szolnokiak mindössze 22 százalékos mezőnybeli dobóteljesítménye meg is adta a magyarázatot a félidei óriási különbségre. Pláne úgy, hogy ott virított fölötte: a PVSK 55 százalékkal ostromolta ellenfele kosarát, ráadásul kétpontos kísérletei közül csupán kettőt hibázott el. Gyakorlatilag tehát húsz perc alatt eldőlt a döntő első meccse, de hátravolt még pontosan ugyanennyi idő – immár kizárólag a nézősereg PVSK-ért szorító részének szórakoztatására.

Persze a baranyai sportcsarnokban a hazai szimpatizánsok voltak többen, úgyhogy a szurkolók java része örömmel fogadta a házigazda örömjátékát, amelynek vezéralakja továbbra is a két villámgyors mezőnyember, Iványi és Boiko volt. Előbbi fantasztikus triplát szórt a harmadik negyed legvégén, utóbbi villámként cikázott a pályán, korántsem mellesleg pedig a mezőny legeredményesebbje lett – egyre inkább úgy látszik, hiba lenne elengednie Rátgéber Lászlónak a kezdetben sokat szapult ukrán légióst. Pont az ő büntetői nyomán vezetett először harminccal a MiZo: a mérkőzés 35. percében jártunk, és a közönség önfeledten skandálta a különbséget. Már amikor nem a játékvezetői ítéleteken bosszankodott, amelyek felváltva sújtották a hazaiakat és a vendégeket, koncepció tehát nem volt bennük. Ám hiba annál több.
No, de ez a meccs nem a bírókról szólt, a jól játszó pécsiek – akik közül mindenki betalált, még az élete első felnőttdöntőjén részt vevő Czukor, valamint az édesapját gyászoló Fegyvernek is a nézők nagy örömére – teljesen megérdemelten jutottak előnyhöz a párharcban. Igaz, fura is lenne a 28 pontos győzelmük után mást írni, bár hozzá kell tenni, a PVSK négy nappal többet pihenhetett és készülhetett a fináléra. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy ezért kőkeményen meg is dolgozott Diósgyőrben.

---- Kicsit hirtelen jött ez a bajnoki döntő.
A jelek szerint még a női kosárlabda iránt a legextrémebb időpontokban is fokozott figyelmet tanúsító pécsi szurkolók számára is, mert bár nem közvetítette egyetlen tévéadó sem az első meccset, nehezen telt meg a baranyai sportcsarnok. Sőt, igazából meg sem telt, bár a kezdéskor is szállingóztak befelé az emberek, leginkább a "szellős telt ház" jelző jutott az ember eszébe, ha körülnézett, hiszen az alsó és a felső szinten is voltak üres helyek jócskán.
Nem is volt könnyű dolga a PVSK új showmanjének, aki az Euroliga áprilisi négyes döntője óta a hangulatért felel, és aki egy mikrofon segítségével a pálya mellől próbálta vezényelni a közönséget. "Gyerünk, gyerünk, hát bajnoki döntő van!" – hangzott a meggyőzőnek szánt érv, de hogy mennyire kevéssé sikerült feltüzelnie a nézőket, arról ő maga mondott véleményt nem sokkal később: "Nagyon gyenge…"
És ekkor már csak 12 perc volt a kezdésig.
Aztán bemutatás, Himnusz, majd jött a kezdő feldobás, és kisvártatva az első kosár. Amely Keller révén hazai dupla volt. És ettől már robbant az addig szendergő csarnok. Lehet, hogy a drukkereknek is szükségük van egy kis bemelegítésre? ---- Rátgéber László, a Pécs edzője: "A játék minden elemében jobbak voltunk. Örülök, hogy négy pécsi születésű, saját nevelésű játékos is pályára lépett, és megtapsolta őket a közönség. Az egy- és a harmincpontos győzelem is éppúgy egy nullás előnyt jelent, úgyhogy még bármi lehet. Csütörtökön újból nagy harc vár ránk."


Tapodi Péter, a Szolnok edzője: "Remélem, hogy legalább azoknak tetszett ez a mérkőzés, akik ránk erőszakolták, hogy az elődöntő után négy nappal kezdjük a döntőt… Benne volt a pakliban, hogy ez lesz a vége, de abban a lányokat ismerve biztos vagyok, hogy nincs még lefutva ez a döntő."

Károlyi Andrea: – Úgy érzem, maximálisan fel tudott pörögni a csapat erre a mérkőzésre, igaz, ez nem meglepő, hiszen egész héten látszott, hogy mindenki nagyon szeretné aranyéremmel megkoronázni az idényt.

Ambrus Erzsébet: – Egy nulla a javunkra, de a következő mérkőzés nehezebb lesz.

Englert Orsolya: – Nincs még vége…

Iványi Dalma: – Fantasztikus közönségünk előtt jól játszva hoztuk az első meccset.

Béres Tímea: – Remélem, hogy a Pécs és a Kaposvár is bajnok lesz.

Albena Branzova: – Mindenki jól játszott nálunk, ez a győzelem a csapatjáték diadala volt.


Szvitlana Boiko: – Kemény, agresszív kosárlabdát játszottunk, és ez meghozta gyümölcsét.

Papp Krisztina: – Otthon nyerni szeretnénk, de ez csak ugyanolyan kemény játékkal sikerülhet, mint ahogy a PVSK most kosarazott.

Fülöp Dóra: – Nagyon harcos mérkőzés volt. A visszavágón megmutatjuk, hogy milyen az igazi Szolnok!