Diadal a ráadásban

2004.01.23. 21:57
Címkék
Mlekarna Kunin (cseh)–Debreceni Vadkakasok 102–110 (22–24, 20–25, 33–26, 21–21, 6–14)
Novy Jicin, 600 néző. V: Herceg (horvát), Calik (lengyel)
KUNIN: Zsarkovics (3/3), BOBB (44/24), Hájek (8), CALLAHAN (20), Soska (14). Cs: Kovar (–), Pelikán (–), Stec (9/3), Hovanák (4). Edző: Zdenek Janik
DEBRECEN: Fodor M. (5), Lee (14/6), GREEN (28/9), SITKU (17/6), BUKVA (20). Cs: Ádám (5/3), Lakatos P. (5), Tóth G. (13/9), Gémes (3). Edző: Ráthonyi Tamás
A két nyert mérkőzésig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Debrecen javára

Az amerikai kulcsember, Patrick Lee öszszeszedett három faultot az első negyedben, ami rányomta a bélyegét a debreceniek hátvédjének játékára. Ennek ellenére a későbbiek során volt, amikor már hét ponttal is vezettek a Vadkakasok, a második játékrész közepétől a harmadik tíz perc közepéig pedig végig ők tartottak előbbre. A harmadik negyed hajrájában viszont felzárkóztak, majd kiegyenlítettek a hazaiak, amit leginkább a kitűnően dobó Bobbnak köszönhettek. Utána ezzel a lendülettel a vezetést is átvették, sőt nyolc ponttal elhúztak, de remek csapatjátékával és Lee két büntetőjével utolérte vetélytársát a magyar csapat a 40. perc végén. Jöhetett a hosszabbítás, amelyben gyors egymásutánban négy labdát is eladtak a csehek, amit jól használt ki a magyar csapat, és második győzelmével megnyerte a párharcot. Ez azt jelenti, hogy bejutott a Final Fourba. A Vadkakasok vezetősége egy héten belül dönt arról, hogy megpályázza-e a regionális négyes döntő rendezési jogát.

Milyen játékelemben nőtt együttese a házigazda fölé? – kérdeztük Ráthonyi Tamást, a debreceniek vezetőedzőjét.
– Ez a mostani óriási csapatsiker volt. Tulajdonkáppen simán kellett volna nyernünk a mérkőzést, de a rendes játékidőben nem tudtuk jól megoldani a lepattanók megszerzését és Bobb semlegesítését, aztán a hoszszabbításban Tóth levette a pályáról a pontgyárost. Sokat köszönhetünk a kinti dobásainknak is.
Legfrissebb hírek

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
43 perce

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
58 perce

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
1 órája

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
8 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
8 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
9 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
9 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik