Milkát vettek a szolnokiak

2003.06.30. 20:47
Címkék
Bár a vezetőség csak az éremszerzést fogalmazta meg célként a következő idényre, nem túlzás azt állítani, bajnokesélyes női csapat formálódik Szolnokon.
Illetve már csak formálódott, merthogy hétfőn kialakult a végleges keret, megérkezett ugyanis az ausztrál Katrina Hibbert helyére szerződtetett új idegenlégiós, a szerb-montenegrói illetőségű Milka Bjelica."Mindent tud a labdával! Tempóhármast dob, remekül fog pozíciót, egy-egyezik, tudja a rövid indulást… Azt mondják rá hazájában, hogy ő a női Toni Kukoc. Elképesztő a technikai képzettsége, az egyestől a négyesig bármelyik poszton megállja a helyét” – mondta a 22. életévét épp a napokban, egészen pontosan június 22-én betöltő, 193 centis belgrádi születésű játékosról Tapodi Péter, a Szolnoki MÁV-Coop SE vezetőedzője."Több csapat is hívott, Európából és Magyarországról egyaránt, azért a szolnokiak ajánlatát fogadtam el, mert hallottam, nagyok a célok, jó csapat alakul, és jó a hangulat. Meg persze az sem utolsó szempont, hogy két honfitársam is itt játszik” – indokolta választását a Tisza-partiak Perovics és Djelmis utáni harmadik volt jugoszláv légiósa, aki utóbbival a válogatottban is együtt játszik majd, mivel mindkettőjüket meghívták az Európa-bajnokságra készülő keretbe.Egyébként épp az Eb lehet a MÁV-Coop SE sikereinek legnagyobb akadálya, mert a szeptemberben esedékes világverseny miatt csupán október elejétől készülhet komplett kerettel Tapodi mester.
Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
27 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
52 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája