Jamest nem lepték meg

K. ZS., S. T. R.K. ZS., S. T. R.
2003.06.27. 22:31
Címkék
Kiejtési nehézségek tömkelege  így jellemezték a hírügynökségi jelentések a magyar idő szerint péntek hajnalban véget ért, minden eddiginél több külföldi játékost felvonultató idei NBA-draftot, amelyen szokás szerint zömében az amerikai egyetemekről érkező kosarasok játékjogát foglalták le az elitliga csapatai. Fontos hangsúlyozni, hogy zömében, hisz például az első választott, a Cleveland által kinézett LeBron James éppen csak kinőtte a középiskolát.
Jamesnek nem kellett csalódnia, a várakozásoknak megfelelôen ô lett az 1/1-es
Jamesnek nem kellett csalódnia, a várakozásoknak megfelelôen ô lett az 1/1-es
Jamesnek nem kellett csalódnia, a várakozásoknak megfelelôen ô lett az 1/1-es
Jamesnek nem kellett csalódnia, a várakozásoknak megfelelôen ô lett az 1/1-es
Jamesnek nem kellett csalódnia, a várakozásoknak megfelelôen ô lett az 1/1-es
Jamesnek nem kellett csalódnia, a várakozásoknak megfelelôen ô lett az 1/1-es
"Pillanatnyilag én vagyok a világ egyik legfelkapottabb sportolója, pedig még egyetlen mérkőzést sem játszottam az NBA-ben. Tudom, hogy kiválasztott vagyok” – mondta a hófehér zakóban feszítő James. Mint arról már beszámoltunk, a 203 centiméter magas, a 19. életévében járó, ohiói származású csatár abban a pillanatban földindulást keltett az állam NBA-városában, Clevelandben, amikor kiderült, hogy az utóbbi időben pocsékul játszó Cavaliers választhat elsőként a drafton.
Szezonbérletek ezrei találtak gazdára azonnal, és a szponzorok is jelezték, sokra tartják az ifjút: csaknem százmillió dolláros szerződést kötöttek vele.

Az NBA-draf első körében elkelt játékosok
1. LeBron James (csatár, Cleveland Cavaliers). 2. Darko Milicsics (csatár/center, Detroit Pistons). 3. Carmelo Anthony (csatár, Denver Nuggets). 4. Chris Bosh (csatár, Toronto Raptors). 5. Dwyane Wade (hátvéd, Miami Heat). 6. Chris Kaman (center, LA Clippers). 7. Kirk Hinrich (hátvéd, Chicago Bulls). 8. T.J. Ford (hátvéd, Milwaukee Bucks). 9. Mike Sweetney (csatár, New York Knicks). 10. Jarvis Hayes (csatár/hátvéd, Washington Wizards). 11. Mickael Pietrus (csatár/hátvéd, Golden State Warriors). 12. Nick Collison (csatár, Seattle SuperSonics). 13. Marcus Banks (hátvéd, Memphis Grizzlies). 14. Luke Ridnour (hátvéd, Seattle SuperSonics). 15. Reece Gaines (hátvéd, Orlando Magic). 16. Troy Bell (hátvéd, Boston Celtics). 17. Zsarko Csabarkapa (csatár/center, Phoenix Suns). 18. David West (csatár, New Orleans Hornets). 19. Alekszandar Pavlovics (csatár, Utah Jazz). 20. Dahntay Jones (hátvéd/csatár, Boston Celtics). 21. Boris Diaw-Riffiod (hátvéd/csatár, Atlanta Hawks). 22. Zoran Planinic (hátvéd/csatár, New Jersey Nets). 23. Travis Outlaw (csatár, Portland TrailBlazers). 24. Brian Cook (csatár, LA Lakers). 25. Carlos Delfino (hátvéd/csatár, Detroit Pistons). 26. Ndudi Ebi (csatár, Minnesota Timberwolves). 27. Kendrick Perkins (center, Memphis Grizzlies). 28. Leandrinho Barbosa (hátvéd, San Antonio Spurs). 29. Josh Howard (csatár, Dallas Mavericks)
A játékosok neve után zárójelben a kosaras posztja és draftoló klubja van feltüntetve.

Bencze Zoltán végül lemaradt a draftról

Egy holland fiatalember, bizonyos Ramon van de Hare az utolsó pillanatban "beelőzött”, azaz a magyar idő szerint péntek hajnalban megejtett drafton egyetlen NBA-s együttes sem foglalta le a székesfehérvári Bencze Zoltán játékjogát. Amint arról egy nappal korábban beszámoltunk, a Toronto Raptors élénken érdeklődött a magyar center iránt, olyannyira, hogy az nbadraft.net című internetes oldal a börze előtti esélylatolgatásában összeboronálta a játékost és az egyesületet. "Egy órával a nagy esemény előtt még hívtak a torontóiak, Dávid Kornél telefonszáma iránt érdeklődtek, később kiderült, keresték és faggatták is Kornélt – mondta Kegye Roland, a 22 éves magyar középjátékos ügyeit egyengető menedzser. – Sajnos mégsem Zolit draftolták, hanem a Barcelona által felfedezett huszonegy éves, kettőszáztizennyolc centis holland Ramon van de Harét. Nincs semmi baj, nem adjuk fel, biztosra veszem, hogy Benczének jövőre még nagyobb esélye lesz.”
Hasonlóképpen vélekedik a főszereplő is. "Hajnalban SMS-ben értesítettek arról, hogy nem draftolt a Toronto – így az Albacomp centere. – Túlzás lenne azt állítani, hogy megrázott volna a hír, tudtam tovább aludni. Úgy vagyok az NBA-vel, hogy egyszer jó lenne kipróbálnom magam, ám előbb egy erős, európai csapatba vágyom. A szerződésem idejét mindenképpen kitöltöm Székesfehérváron, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a jövőm. Szép álom lett volna, ha eljutok a draftolásig, talán jövőre megvalósul a lehetőség.”
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
6 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
6 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
7 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
8 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
9 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik