Hetedszer lett bajnok a PVSK

Így aztán Eördögh Editék számára vasárnap már a versenyben maradás volt a tét, a baranyaiaknak meg a bajnoki cím – jött is a nép ünnepelni, a négynapos munkaszünet végén majd’ hatezren gondolták úgy a Mecsekalján, hogy a Lauber Dezső Sportcsarnokban a helyük.
Csákány Emőkéék aztán gyorsan tettek róla, hogy az emelkedett hangulat valamelyest alábbhagyjon, mivel háromszor is betaláltak, mire megérkezett a válasz hazai részről. A "minden mindegy” hozzáállás tehát eleinte a jót hozta elő a vendégekből, és egészen addig hasztalan kergette ellenfelét a PVSK, amíg be nem állt Érika. A brazil center pályára kerüléséig szinte kizárólag Branzova pontjaira számíthatott a MiZo, utána viszont teljes mértékben átvette az uralmat a palánkok környékén. Ha belöbbölték neki a labdát az embere mögé, mindig kosarat dobott az idegenlégiós, márpedig társai belöbbölték neki, többször is egymás után. Az első játékrész végén így már a pécsiek vezettek, és a rövid pihenőt követően tovább folytatták előrenyomulásukat a bajnoki cím felé, mert nyolcpontos előnyt szereztek.
Innen még viszonylag gyorsan viszszakapaszkodott két eredményes akcióval háromra a Posta, az első félidő hajrája viszont már csak a hazai híveknek tartogatott örömet. Kicsit megroggyant ebben az időszakban Meszlényi Róbert együttese, amire persze nagyban rásegített az újra remeklő Iványi Dalma is, aki a gólpasszok osztogatása után egyre inkább "rákapott” a támadások befejezésére is. A fekete-fehérek egy 13–2-es rohammal zárták a második negyedet, amivel tekintélyes, 14 pontos előnyt gyűjtöttek a folytatásra – akkorát, amekkorát még egyszer sem a félidőben az idei aranycsata során. A legnagyobb szakadék a dobóteljesítmény terén tátongott a felek között, ami nagyjából meg is magyarázta a viszonylag nagy különbséget: amíg a PVSK 52 százalékkal ostromolta a gyűrűt mezőnyből, addig a Postás csupán 35-tel. No meg, a hazaiak 12 büntetőt dobhattak az első húsz percben, ami éppen egytucatnyival több annál, amennyit a vendégek javára megítéltek.

A második félidő eleje még inkább igazolta azokat, akik azon a véleményen voltak, hogy a második negyedben eldőlt a bajnoki cím sorsa: tovább nőtt a differencia, a Postás azonban még 18 pontos hátrányban sem adta fel, hiába zúgott a lelátóról a "bajnokcsapat!” kórus. A Meszlényi által a pakliból jolly jokerként előhúzott Russai Petra duplái és lepattanói megfelezték a pécsiek tetemes előnyét, a 34. percben, 61–52-nél újra felcsillant a győzelem reménye a soproniak szeme előtt.
De csak néhány pillanatra, mert egy percen belül két centerük is kipontozódott, Ambrus és Papp hiányát pedig már nem bírta el a Soproni Postás. Közben Meszlényi Róbertnél néhány pillanatra elszakadt a cérna, amiben nyilván benne volt az idénybeli hányattatások miatti keserűség is, de ettől még tény: a zöldek edzője jogosan reklamált egy be nem fújt lépéshibát. Ám, mivel ezt a pályára beszaladva tette, technikai hibát ítélt ellene Bodnár játékvezető, és az ezután következő büntetőkből, valamint Ujvári tempójából gyűjtött pontokkal újra eltávolodott vendégétől a házigazda. Az utolsó percek így már az ünneplés jegyében telhettek, mert senki és semmi nem veszélyeztethette a PVSK győzelmét és bajnoki címét.
Méltó kezekbe kerültek az aranyérmek, kétség sem férhet hozzá, jelenleg a MiZo-Pécsi VSK a legjobb magyar női kosárlabdacsapat, ezt a hosszú idény során számtalanszor bizonyították Iványiék. Mi azonban a bajnok mellett elismerésünket fejezzük ki a bajnokság erkölcsi győztesének is.
A Soproni Postásnak.

Mestermérleg

Rátgéber László, a Pécs edzője: "Köszönöm a játékosainknak, a vezetőinknek és a szurkolóinknak, hogy az első tíz évemet a PVSK-ban aranyéremmel ünnepelhettem. Ez az aranyérem a munka diadala volt. Bevált a taktikánk, amit év elején alkalmaztunk, hogy az idény elején csendesen elindulunk és a bajnokság végét pedig hangosan fejezzük be."

Meszlényi Róbert, a Soproni Postás edzője: "Boldog vagyok, hogy ilyen nagyszerű eredményt értünk el. Nagyon remélem, hogy jövőre is látják ezt a csapatot a kosárlabdát szerető nézők."

Könnyes véget ért egy fejezet, avagy: utoljára láttuk a Postást?

Meszlényi Róbert frissen, kipihenten ébredt vasárnap reggel. A Diósgyőr elleni elődöntők idején volt néhány idegesen átforgolódott, rossz éjszakája, a PVSK-val vívott finálé alatt azonban nem kellett altatót elővennie ahhoz, hogy pihenni tudjon. Pedig lehetett volna nyűgös és zaklatott, hiszen ahogy peregtek a napok, s közeledett a bajnokság évadjának vége, úgy került a 34 esztendős szakember is mind közelebb edzői karrierje egy fejezetének lezárásához. S vasárnap reggel a Soproni Postás trénere már úgy kászálódott ki az ágyból, hogy tudta: eljött a nap, és a csapata aznap este Pécsett harmadszor is kikap a PVSK-tól, nincs tovább, a klub históriáskönyve vélhetően mindörökre becsukódik.
Sok ideje nem maradt a készülődésre, hiszen az együttes busza reggel kilenc órakor indult a baranyai fővárosba, mégsem kapkodott, szinte már gépies mozdulatokkal csomagolt; a sorsdöntő meccseken tudniillik hagyományosan a fél éve készíttetett fekete egyenöltöny és hozzá a fehér csíkokkal díszített nyakkendő a jelmeze, kabalaként pedig mindössze annyit engedett meg magának a női felnőttválogatottnál éppen a pécsi kollégája, Rátgéber László segítőjeként dolgozó tréner, hogy a csúcsrangadókra harmadik éve mindig ugyanazt az alsóneműt vitte magával…
A játékosok ennél merészebb fogadalmakat tettek arra az esetre, ha a Postás – története során először – a bajnoki szuperfináléba kerül; Papp Krisztina például az aranyreményeket erősítendő búzaszőkére festette a haját, Englert Orsolya csuklójára pedig apró tetoválás került.
Az ötórás Sopron–Pécs buszút alatt, mivel a kosarasok többsége csendesen szundított, Meszlényinek bőségesen jutott ideje végiggondolni azt az öt esztendőt, amit a Postásnál töltött, s amikor együttese újabb meg újabb dicsőségfejezeteket nyitott a klub históriájában. A bajnoki bronzérem megkaparintásától a kupaezüstökig. Bármennyire szerette volna azonban, azt már képtelen volt eldönteni magában, mit mondjon majd este kilenc óra tájban a játékosainak, hogy ha úgy alakul, hogy csatát, s ezzel háborút veszítenek: kérjen meg mindenkit, hogy maradjon edzésben, s dolgozza végig a levezető időszakot, vagy afféle zárszóként kívánjon sok szerencsét eddigi munkatársainak. Hiába követett ugyanis tárgyalás tárgyalást a csapat elköltöztetésére, hiába hangzott el megannyi ígéret és biztatás új befektető érkezésére, május első vasárnapjáig nem volt ura, nem volt gazdája Magyarország második legjobb, Euroliga-indulási jogosítvánnyal büszkélkedő női kosárlabdacsapatának, és nem is lehetett tudni, ebben a formában, ebben az öszszetételben lesz-e egyáltalán valaha.
Senki sem lepődött meg tehát a pécsi csarnokba zsúfolódott szurkolók közül, hogy könny csillogott a meccs előtt a Himnuszt egymás kezét szorongatva hallgató soproni kosarasok egyikének, másikának a szemében. Meszlényi Róbert a földre szegezett tekintettel állta végig a nemzet dalát.
A vendégek számára – Soproni Postásként – négyszer tíz perc maradt az életből…