Amíg máshol hatalmas apparátus, vezetők kisebb hada veszi körül a hasonló eredménysorral büszkélkedő élcsapatokat, addig a Postásnál mindössze egyetlen klubelöljáró sürgölődött az együttes és a pálya körül az elődöntő harmadik meccsén.
Ő mutatta be a játékosokat hat perccel a kezdő feldobást megelőzően, sőt még a reklámtáblákat is ő rendezgette. De így van ez már régóta a soproni zöld-fehérek meccsei előtt, mint ahogy az is szokványos kép, amit Csákányék kispadján láthatott az ember: a játékosokon kívül mindössze egy gyúró – Dobay László régi motoros a szakmában –, no meg a vezetőedző, Meszlényi Róbert foglalt helyet. Akinek titulusa elé fölösleges is a "vezető” jelző, hiszen régóta nincsen már segítője, mint ahogy sehol egy orvos vagy egy tolmács – hát ilyen állapotok uralkodnak manapság a honi női bajnokság egyik bajnokaspiránsának háza táján. Sivár a kép, de a jövőkép még sivárabb… A csapat viszont továbbra is kitűnő, és ezt bizonyítandó gyors 7–0-s szériát vágtak ki a Postás-lányok, mintegy beköszönésképpen, megadva a másik elődöntő tévéközvetítése miatt a szokottnál kicsit kisebb közönséget vonzó öszszecsapás alaphangját. A diósgyőriek azonban gyorsan kiegyenlítettek, jelezvén, nem viccelnek, ők igenis komolyan gondolják a fináléba kerülés tervét. Pontjaikat amúgy jobbára büntetőkből gyűjtögették, mert nagyon sokat szabálytalankodtak Pappék az első negyedben (többnyire fölöslegesen). Azért Eördögh gólképességének köszönhetően csak kiharcolt a Postás ötpontnyi előnyt a tizedik perc végére, de a DKSK a kisszünet után is szívósan tapadt vendéglátójára – persze ez legalább annyira betudható volt a zöld-fehérek idegesség miatti sok hibájának, mint Csávásék jó teljesítményének. Ezzel együtt szé számú szurkolótábora legnagyobb örömére megint kiegyenlített a Diósgyőr. Éppen a második negyed felénél jártunk ekkor, azaz megállapíthattuk, az elejét ezúttal nem rontották el a piros-fehérek, mint tették azt a párharc első mérkőzésén. Viszont a következő öt percet nagyon. "Nem tudnak kosarat dobni!” – kiabálta Meszlényi a pályáról kipillantó játékosainak, és valóban, az első félidő maradék öt percében már csak a Postás szerzett pontot, szám szerint tizenegyet. Különösen az utolsó találat, Englert dudaszóra bedobott triplája ment élményszámba.
Meszlényi döntôbe vezette a Postást (Fotó: Pluzsik Tamás)
Már ez megtörte a vendégeket, az meg aztán főleg, hogy az agresszivitásukból mit sem engedő Csákányék tovább növelték a különbséget, amely Fodor hármasával már a harmadik negyedben elérte a húsz pontot. Innentől aztán gálaelőadásnak lehettek tanúi a Sportcentrum nézői, a Soproni Postás játékosai a döntőbe jutás tudatában felszabadultan és szépen játszottak, látványos támadásaiknál szebbet edzőjük sem tudott volna rajzolni kicsi táblájára. Ezt hívják örömkosárlabdának… Jelzésértékű volt, amikor három perccel a vége előtt Milen Vukicsevics pályára küldte Bukovszkit és Konczot, vagyis az utolsó két csereemberét: a DKSK feladta a találkozót. Vagy fogalmazhatnánk úgy is, a házigazda a földbe döngölte ellenfelét, amelytől pedig három nappal korábban vereséget szenvedett Miskolcon. De talán jobb is így, mert annak a vereségnek betudhatóan hazai pályán ünnepelhette az elődöntő megnyerését a Soproni Postás. A döntőbe jutást, amely fennállása legfényesebb sikere.
Mestermérleg Meszlényi Róbert: – Minden álmunk teljesült: a Postás történetében először bejutottunk a bajnokság döntőjébe, és kivívtuk az Euroliga-szereplés jogát. Milen Vukicsevics: – Sok sikert kívánok a nagyszerű Postásnak.