Pécs: útban a hetedik siker felé

Zsinórban a hetedikért, adta ki az ukázt a pécsi sikeredző, lányai pedig jelezve, értenek a szép szóból, a számmisztikát is szem előtt tartva 7–0-s etappal kezdték a derbit.
Együtt az elsőért, hallhattuk a fővárosi oldalon, ami persze nem a BSE kupatörténetét hivatott jelezni (elvégre már tizenkét alkalommal került a Városmajorba a kupa), hanem a csapat és főnökének, új edzőjének, Déri Csabának első közös fellépését. Ennek szellemében ébredt fel kezdeti melankóliájából, és indított rohamot a fehér mezes alakulat.
Történetesen egy 7–0-s rohamot.
Mindez azt jelentette, hogy a hatodik percben egálban voltak az igencsak szeszélyes produkciót nyújtó felek, azaz elvben izgalmas parti volt kilátásban. Az Euroligában edződő baranyaiak azonban Iványi vezetésével, Tranquilli pontjaival a nyitó negyed befejező szakaszában ritmust váltottak, ami elég volt számukra ahhoz, hogy négypontos előnnyel nyissanak. A pécsiek ausztrál bedobója aztán a folytatásban sem állt le – nem úgy a BSE gépezete, amely igencsak döcögősre vette a figurát. Pedig Pop nem mozgatta rosszul csapatát, csak hát a dobások… Azzal bizony hadilábon álltak a lányok, Hagara, Kosjár vagy éppen a palánk alatt ügyködők, Andó és Kalmár-Nagy.
"Tíz, tíz, tíz!” – harsogott az örömittas, kétbusznyi pécsi tábor, midőn a 15. percben Iványi duplájával 27–17 állt a miskolci csarnok eredményjelzőjén. Az irányító újabb kosarával aztán a húszat vette célba a MiZo – tehette, mert nem tanusított nagy ellenállást a túloldal. Igen ám, de varázsütésre Rátgéber edző tanítványainak játéka is kapkodásba csapott át – ez az őrült rohanás roppantul vérszegény meccset idézett elő. Futkároztak fel s alá, töltés nélkül tüzeltek, célba csak nagy ritkán találtak. Egy újabb 7–0-s szakaszt összekapart valahogy a pesti egylet (rohamnak még véletlenül se nevezzük…!), ám a 29–24-el záruló első félidő statisztikai mutatója sok mindent elárul.
37, illetve 28. Dobásszázalék, a kritikus fajtából…
Hogy mi történt a BSE öltözőjében a nagyszünetben, nem tudni, csak sejteni lehetett, elvégre olyan elánnal vetette bele magát a küzdelembe az együttes, hogy a diósgyőri szurkolók hangja is kezdett megjönni. Andó, majd Hagara szerzett pillanatok alatt kosarat, így egy pontra, 29–28-ra zárkózott fel a hátrányban lévő alakulat. Ám, hogy milyen a pécsiek Európa-szerte hírhedt védekezése, az elkövetkezendő kilenc percben saját bőrén tapasztalhatta a BSE.
Lenullázta ez idő tájt riválisát a címvédő, olyan összhangban mozgott a saját palánkja alatt, olyan falat húzott a féltve őrzött gyűrűje alá, amellyel megoldhatatlan feladat elé állította Déri-csapatát. Kikényszerített, el is rontott dobások, lejárt támadóidő, tanácstalan passzok – így jellemezhetjük a piros-fehérek játékát, ami legalább annyira Dzsuverék hibájaként róható fel (bár azt jegyezzük meg: a szerb hölgy volt az egyetlen, aki felvette a harcot a vele szemben állókkal), mint amennyire ezt a pécsiek pozitív tetteként aposztrofálhatjuk. Mindazonáltal a támadásaival a vasutas hölgykoszorú sem lehetett elégedett, hiszen jó ha minden harmadik kísérlet eredménnyel zárult, a brazil Érika csak a lepattanók leszedésében jeleskedett, Károlyi sem találta igazán a fonalat, felettébb nyikorgott a sokat csodált szekér.
Persze, a győzelmet nem szükségeltetik megmagyarázni (az utolsó játékrész az azt megelőzőt idézte, izgalom nélküli csata, 52–35 után harmadszor is 7–0-t produkáló, módfelett hullámzó, gyenge teljesítményt nyújtó BSE-vel), a Pécs nyerni akart, a Pécs véghezvitte a tervét, a Pécs útban a hetedik, zsinórban megnyert kupagyőzelem felé.
Vajon, megállítható-e?

Mestermérleg
Rátgéber László: – Örülök, hogy nyertünk, gratulálok a csapatnak az újabb döntőhöz, az újabb éremszerzéshez. Rég adtunk el tizennyolc labdát, ez is bizonyítja támadásbeli dekoncentráltságunkat, de végeredményben az történt a pályán, amit szerettem volna.
Déri Csaba: – A fő problémám az volt, hogy mindössze két cserejátékost tudtam beküldeni. Hiányzik a csapat kidolgozott támadójátéka, a védekezéssel viszont elégedett vagyok.