Megkésett soproni hajrá

Ekkor még vagy egy óra volt a meccskezdésig és a pályán még nem is a játékosok, hanem a hihetetlenül hajlékony helyi táncoslányok melegítettek. De persze később megérkeztek a kosarashölgyek és a hazai drukkerek is – ahogy már említettük volt, ugyancsak három dobbal.
E téren tehát egálban voltak a szemben álló felek, sok minden másban viszont sajnos nem. A fontosabb számadatok – dobott pontok, lepattanók, dobószázalék – bizony nem a soproniak fölényét tükrözték, aminek elsősorban az volt az oka, hogy csak elvétve tudta feltörni a vendéglátó védekezését a GYSEV. Vagy túl kiismerhető volt a zöld-sárgák támadójátéka, vagy a vilniusiak készültek fel nagyon jól, mindenesetre Baloghék roppant nehezen jutottak dobóhelyzethez. Bosszantó volt látni, hogy eközben az ellenfélnek mennyire könnyedén ment a kosárszerzés, főleg az első játékrész hajrájában, amikor bizony nagyon megszórta a GYSEV-et a Lietuvos Telekomas.
A második tíz perc közepére már tízpontos előnyt halmozott fel a sajnos minden tekintetben jobb pályaválasztó – talán ekkor döbbent rá végre a magyar bajnok, hogy az amúgy elvárt győzelem megszerzéséhez változtatni kell a hozzáálláson. Következett néhány percnyi bányászmunka, és Bogojevics kettő plusz egyes kombinációja négy pontra zsugorította a különbséget az első félidő utolsó percére. Kár, hogy a litvánok még tartogattak egy triplát a dudaszóig, így hétpontos előnnyel fordulhattak, de ha megvizsgáljuk az első két negyed statisztikáját, még annak is örülnünk kell, hogy enynyivel megúszták a soproniak. Íme: amíg ők mindössze 33 százalékkal dobtak mezőnyből, addig a hazaiak ötvennel, a lepattanóharc állása pedig a mérkőzés felénél 25–10 volt Velisajeváék javára.
Látszott az arcokon az eltökéltség a térfélcserét követően a GYSEV-játékosok részéről, főleg Balogh és Bogojevics durálta neki magát. Néhány jó megmozdulásnak köszönhetően sikerült is felzárkózni három pontra, de a remélt jó folytatás helyett váratlanul megint a küszködés időszaka következett. Pörögtek a percek és pörögtek a litvánok, miközben gyűrűjüket hosszú időn át képtelenek voltak bevenni vendégeik, és a vilniusi remeklésnek egy 8–0-s roham lett a jutalma, amivel nagyjából el is dőlt az összecsapás.
Mert bár idő éppenséggel lett volna még a fordításra, a soproni vasutasok játéka sajnos nem adott okot semmiféle optimizmusra. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy nem küzdöttek Baloghék – próbálkoztak ők, viszont az akarásba rengeteg gyermeteg hiba csúszott. Sorra repültek ki a pályáról a zöld-sárgák passzai, ziccerek maradtak ki, szétesett a csapatjáték, márpedig ilyen gondok közepette ritkán szokott csapat tízpontos hátrányt ledolgozni. Ráadásul hét perccel a vége előtt már 16 volt az a bizonyos tíz Velisajeva hármasa után…
Talán a még ekkor is kitartó maroknyi szurkoló lelkesedése adott erőt Bogojevicséknek, akik azért a hajrát nagyon meghajtották. Volt, amikor kitolták egész pályára a védekezésüket, volt, amikor nem, mindenesetre végre újra erőszakosan kosárlabdáztak, és az utolsó percre öt pontra apasztották hátrányukat. Sőt, még ennél is közelebb kerülhettek volna a sikert kétségkívül megérdemlő Lietuvos Telekomashoz. De vagy a soproniak keze remegett meg tiszta dobóhelyzetben – amikből ekkor már rengeteg adódott –, vagy a játékvezetők sípoltak közbe valami olyan apróság miatt, amiért addig nem fújtak, és a végjátékban is csak annyit értek el vele, hogy megtörjék a vendégek lendületét.
Ki tudja, talán éppen ezt akarták – de a látottak alapján megoldhatónak tűnt az ilyesfajta problémák kiküszöbölése. Csupán az kellett volna hozzá, hogy a GYSEV negyven percen át olyan elszántan és erőszakosan játsszon, mint tette azt az utolsó percekben.

Mestermérleg
Algirdas Paulauskas: – Nagyon készültünk a mérkőzésre, mert mindenképpen győznünk kellett. Harmincöt percig jól játszottunk, így elégedettnek kell lennem.
Dirk Bevilaqua: – Lepattanózásban sajnos nagyon gyengék voltunk. Csalódott vagyok a meccs miatt.