ZTE - Vége a krízishelyzetnek?

KARVALITS LEVENTEKARVALITS LEVENTE
Vágólapra másolva!
2003.01.18. 23:03
Címkék
Újra teljes figyelmükkel a játékra koncentrálhatnak a ZTE KK kosarasai. A kiváló idegenlégiósokat igazoló, remekül rajtoló csapat felkészülését tavaly október óta kissé befolyásolta, hogy késtek a fizetések, bizonytalan volt a szerződések teljesítése. Bodrogi Csaba ügyvezető sohasem titkolta a nehézségeket, és most végre elmondhatta, hogy sikerült banki kölcsönt felvenni, s ebből január végéig mindenki megkapja a jussát.Egerszegen immár azt is látják, hogy ezt a szezont valószínűleg tisztességesen végig tudja játszani a csapat. A kölcsön persze átmeneti megoldás, új támogatókat, sőt névadó szponzort is igyekeznek találni a klubnak, ennek érdekében többek között egy helyi vállalkozói csoporttal is tárgyalnak. Emellett a klubelöljárók bíznak benne, hogy az előző évhez hasonlóan, jelentős önkormányzati támogatáshoz jut a férficsapat. A nehéz hetek után a vezető megköszönte a játékosok türelmét, akik véleményét Bencze Tamás a következőképpen foglalta össze: "Keményen dolgoztunk ebben az időszakban is, bár teljesítményünket ez a bizonytalanság biztosan nem javította, ez a Kaposvár elleni meccs utolsó negyedében látszott leginkább. Tudtuk, hogy vezetőink nem azért nem fizettek, mert nem akartak. Ha bármit léptünk volna, az nem megoldotta, hanem súlyosbította volna a problémát.”A csapat tehát dolgozik tovább, csupán Mészáros Richárd hiányzik majd a tréningekről. A fiatal bedobó – aki Pécsre jár jogi egyetemre és szeretne több játéklehetőséghez jutni – kérte szerződésének felbontását, s a következő hónapokban a Dombóvár csapatát erősíti majd. Távoli tempói és védőmunkája bizonyosan hiányozni fog a zalaegerszegieknek nem úgy, mint Nisavics, McClendon és Cseranics pontjai. A zalai légiósok csak mosolyogtak a kérdésen, hogy a "nehéz időkben” kereste-e őket konkurens csapat. Megnyugtathatjuk a kék-fehér híveket: ha hívták is őket, maradnak a ZTE-ben.
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
5 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
6 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik