Megint megvan a továbbjutás!
Próbálkoztak a szlovének.Az Európa-bajnoki középdöntő eddigi öt mérkőzésén nem kevesebb mint tizennyolc kosarashölgyet vetett be szövetségi kapitányuk, vagyis jól nyomon követhető, hogy a csapatépítés időszakát élik déli szomszédaink. Rengeteg a fiatal a keretükben, de hogy a teljesítményük egyelőre hagy maga után kívánnivalót, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy a válogatott két legidősebb játékosa, a harminchárom esztendős Felc és a harmincegy éves Jurse egyaránt a kezdő ötösben kapott szerepet a magyarok ellen.Próbálkoztak a szlovének.


Próbálkoztak a szlovének.
Alaposan nekünk estek, és a kezdés után elmondhattuk, már nemcsak a pályán kívül gyakorolnak nyomást a magyarokra. Magukhoz ragadták a vezetést és kicsit el is húztak, amihez persze kellett az is, hogy az elején a megszokottnál gyengébben védekezzenek lányaink. Az első negyed végén már hét pontra rúgott Temnikék előnye, és bár ez még nagyon messze volt a negyven ponttól, amit le akartak dolgozni Szlovénia legjobbjai, volt mit mondania Rátgéber Lászlónak az első kisszünetben.
A második játékrész elején előbb tovább nőtt a különbség, aztán 27–19-es hazai vezetésnél végre felébredtek a vendégek, és három perc leforgása alatt megfordították az eredményt. Eördögh Edit utolsó másodpercekben gyűrűbe hullott középtávoli kosarával a nagyszünetben is Magyarország tartott előbbre egy ponttal, ami kifejezetten biztató volt a továbbjutás szempontjából. Az meg még inkább, hogy a harmadik tíz perc elején el is húztak Károlyiék, és itt már az Európa-bajnoki részvételt ünnepelhette a kicsiny, de hangos magyar szurkolótábor. Habár nem ment a dobás a lányoknak, és látszott, fáradt a csapat a szombati, oroszok elleni csata után, sőt a büntetők is sorra kimaradtak, sikerült tartani az előnyt.
Az utolsó negyedre egészpályás letámadásra tértek át a szlovének, hogy ha már továbbjutni nem tudnak a csoportból, legalább a meccset nyerjék meg. Nem nyerték meg, mert bevált Rátgéber azon húzása, miszerint egyszerre három irányítót küldött a pályára az agresszív védekezés áttörése érdekében. Iványi Dalma gólpasszaiból Béres Tímea fantasztikus kosarakat dobott, amik által tíz pont fölé nőtt a felek közötti távolság, és bár ekkor már a cserejátékosokon is látszott, hogy fáradtan és tompán mozognak, a küzdeni tudás meghozta az újabb szép sikert.
Mestermérleg
Dragomir Bukvic: – Tudtuk, hogy a negyvenegy pontos győzelem az álmok kategóriája, de fiatal együttesünk legalább nyerni szeretett volna. Igaz, így sem vallott szégyent.
Rátgéber László: – Fáradtak voltunk, nehezen lendültünk játékba, a harciasságunknak köszönhetjük ezt a szép győzelmet. Nagyon büszke vagyok a lányokra, élvezet volt ismét velük dolgozni. Köszönöm mindenkinek a segítségét, aki támogatott a továbbjutás kivívásában. Szép újból Európa legjobb tizenkét csapata között lenni!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik