Megünnepelt jubileum

Tudniillik varázslatosan kezdett a vendéglátó. Pavlovics triplája és duplája adta meg az alaphangot, majd négy pontot szórt Vilcinskas, a litván center is, akinek bizony igyekeznie kellett, hiszen a lelátón ott ült Stewart, a bevetésre kész amerikai kosaras. Odaát sokáig csak sokk, aztán Lapov törte meg a jeget, két büntetőt juttatott az általa tökéletesen ismert gyűrűbe.
Csak nagyon lassan éledezett az Albacomp, és ha nem céloz a büntetővonalról olyan pocsékul (2/9 az első felvonásban), még inkább elhúzhatott volna a házigazda. Sterbenz gyakori cserékkel igyekezett frissíteni, miközben Lapov hergelte fel magát hozzávetőleg arra a szintre, ami a szolnoki korszakában jellemezte.
Öt perce tartotta második negyed, amikor beérte riválisát a fehérvári alakulat. Pavlovics – aki egy szakasz alatt 12 egységig jutott – három személyi hibával ült ekkortájt a padon, a többiek játékát pedig leginkább az esetlegesség jellemezte. Csakhogy az Albacomp nem élt a lehetőséggel, sőt egypontos előnyéről hamar lemondott, mindössze néhány másodpercig vezetett csupán. Keretbe foglalta ugyanis a félidőt a Mol: olyan parádés záró perceket produkált, ami a nyitányt idézte. A pompás megoldásokat választó Szarvas állt a roham élére, és 14–0-s száguldással újra leszakította ellenfelét a háromszázadik hazai bajnokiját játszó Szolnok (az érdekesség kedvéért a találkozót megelőzően 225–74 volt a győzelmi mutató).
Túlzás lenne azt állítani, hogy amerikai kosarasaira markánsan építhetett volna a vendégtréner az első két szakaszban. Hart és Moseley erejéből egyetlen pontra sem futotta. Hanem az utóbbi nagyon belekezdett a szünet után, négy perc alatt nyolc ponttal terhelte meg a szolnoki gyűrűt. Csakhogy társa ezúttal neki nem akadt – korábban Lapov panaszkodhatott hasonlóra –, így számottevően nem volt képes faragni a hátrányából a vendég. Félelmetes iramról már régesrég nem beszélhettünk, nagyban gátolta az előrehaladást, hogy a vezéregyéniségek közül Pavlovics és Lapov egyaránt négy-négy faulttal volt kénytelen számolni. Hogy csöndben csordogált volna a csata, azt azért nem állítanánk, és főleg nem a harmadik szakasz befejező perceiben. Valovics és Benczur sporikra lett egyre mérgesebb a publikum, és a düh csak fokozódott, amikor könyöklésért lezavarták a pályáról Vilcinskast. Moseley időközben rálelt a helyes útra, és tíz perc alatt 18 pontot hintett. Bő fél perce tartott a zárószakasz, amikor egy szolnoki támadás végén Pavlovics is kiszállt. A hangulatot nem ecsetelnénk. Maradjunk anynyiban, az ellenszenv gyűlöletté változott. Tetézte a hazaiak baját, hogy négy perc alatt egyetlen kosarat ért el a Szolnok, és öt ponttal meglépett az Alba. Aztán leállt. Percekre. Újabb négy minutum pedig elég volt a Martic-csapatnak az egyenlítéshez. Innen indult a hajrá. Amelyben Stone felpörgött, ám a büntetőit képtelen volt bedobni. Nem úgy Szarvas. Ô nem hibázott: 63–60. Másfél perc volt vissza. Moseley idegei a helyén, mesés tripla és újra egál. Aztán ismét Szarvas villant, kitekeredve, az oldalvonal felé repülve varázsolta a kosárba a labdát. Belefért még egy Lapov-büntető (csak egy!), egy elrontott Hart-hármas, ez pedig kevés volt. Mármint az Albacompnak. A győzelemhez és a veretlenség megőrzéséhez legalábbis.

Mestermérleg

Zoran Martic: – Jól védekezett az Albacomp, mi azonban saját fő fegyverünkkel, kiváló védekezéssel leptük meg. Örülünk a győzelemnek, de még nagyon sok munka vár ránk. Köszönjük közönségünk fantasztikus buzdítását.
Sterbenz László: – Az utcai harcosok csatáját az a csapat nyerte, amely eggyel kevesebbet hibázott a végjátéban. Gratulálok az ellenfélnek.