Euroliga: Megvan a Wuppertal helyettese

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2002.09.14. 21:53
Címkék
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) úgy döntött, hogy a sorozat 1996-os győztese, a Wuppertal helyére a jugoszláv bajnok Buducsnoszt Podgorica kerül a női Euroligában. A csődbe ment német klub ugyanis lemondta a részvételt, és mivel a montenegróiak már korábban is csak az utolsó pillanatban maradtak ki a rangos mezőnyből, most úgy döntöttek az illetékesek, teljesítik a kívánságukat.
"Az indianapolisi férfi-világbajnokságon a szövetségünk elnöke, Zselimir Cerovics, valamint a főtitkár, Predrag Bogosavljev nyomást gyakorolt Lubomir Kotlebára, a FIBA ügyvezető igazgatójára, és ennek most meglett a gyümölcse. Biztos vagyok abban, hogy nem vallunk szégyent az Euroligában, és hogy a mi csoportunk gyengébb a másiknál, még akkor is, ha a kontinens legjobbja, a valenciennes-i USVO lesz az egyik ellenfelünk” – kommentálta az immár hivatalos döntést a Buducsnoszt igazgatója, Vladan Vujovics.A podgoricai lányok a hét végén Szolnokon vesznek részt nemzetközi tornán, ahol a helyi MÁV-Coop SE, a BEAC-Siemens és a szintén jugoszláv Vojvodina az ellenfelük. A Buducsnoszt két válogatottja, Ana Jokovics és Jelena Skerovics nélkül szerepel a Tiszaligetben, mivel a jugoszláv nemzeti együttes éppen Kínába vesz részt a női vb-n. A montenegróiak egyébként egészen szeptember 23-áig Magyarországon maradnak. A szolnoki torna után két napig Budapesten készülnek és a fővárosban is játszanak két mecscset, majd még egy viadalon tesztelik magukat nálunk, a felkészülés finisére viszont természetesen hazatér a Buducsnoszt.
Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
27 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája