Élcsapat lehet a ZTE

KARVALITS LEVENTEKARVALITS LEVENTE
2002.09.05. 22:16
Címkék
Sajtótájékoztató keretében mutatta be a ZTE KK a tavaly meghirdetett "előre menekülés” jegyében megszerzett új játékosait. Megállapítható, hogy a Polster, Bencze, McClendon, Nisavics, Cseranics ötöshöz fogható erősítés régen volt már Zalaegerszegen.A megújult együttestől a vezetők a megcsappant nézőszám növelését várják. Horváth Béla elnök szerint a feltörekvő klubnak a városban és a kosarasberkekben egyaránt elismert fiatal, energikus vezetőre is szüksége van a sikeres munkához, ezért Rózsás Gábor helyett Bodrogi Csabát választotta keddi ülésén a vezetőség a ZTE KK Rt. ügyvezető igazgatójának. Az eddig utánpótlás-szakágvezetőként dolgozó hajdani sikeres kosárlabdázó kérdésünkre elmondta, hogy a csapat elé célként az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzték ki, noha azt még senki sem tudja pontosan, miként erősödtek a konkurens klubok. A zalaiak gárdája egyébként másfél hét múlva Fürstenfeldben a Szuperligában, szeptember 13-ától 16-áig pedig Egerszegen, a Göcsej-kupán készül fel az idényre.Újságírói kérdésre Nikola Lazics edző elmagyarázta, hogy a közkedvelt Darryl Parker helyett inkább Dragan Cseranics megszerzésére törekedtek, már csak azért is, mert Csaplár-Nagy Ervin térde még nem százszázalékos. Az immár barna hajú Cseranics elárulta, hogy a kellemes légkör és a megerősödött csapat vonzotta Magyarországra. Kámán Tamás csapatkapitány ehhez annyit tett hozzá, hogy a Zalaegerszeg végre erős hazai játékosokat és három kiváló idegenlégióst igazolt, és mivel ők, mármint a fiatalok is rutinosabbak lettek egy évvel, kellemes, nézőcsalogató évad várható a kék-fehéreknél.
Legfrissebb hírek

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
22 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
22 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
23 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
30 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
36 perce

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
37 perce

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
40 perce

Vb-2026: két marokkói játékos is megsérült

Foci vb 2026
42 perce
Ezek is érdekelhetik