Szedeák: vezetőedző nélkül

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2002.07.29. 21:54
Címkék
Csaknem két hónapos pihenő után megkezdte felkészülését az őszi idényre a Szedeák férfi kosárlabdacsapata. Az A-csoportban maradást bravúrok árán kiharcoló szegedi együttes csonka kerete Vezsenyi Zoltán irányításával hétfő délelőtt látott munkához az újszegedi sportcsarnokban. Vezsenyi az egyesület utánpótláskorú kosarasainak trénere, és a tervek szerint az elkövetkező szűk két hétben tíz foglalkozást tart az NB I A-csoportjában vitézkedő alakulat megmaradt magjának.A meghatározó emberek közül a korábban hűségnyilatkozatot tett Nyilas István, Kiss Zsolt, Deák Attila, Drahos Gábor, Pávlicz Gábor és Kukla Zsolt annak rendje és módja szerint megjelent az első foglalkozáson, ők valamennyien Szegeden kívánják folytatni pályafutásukat. Velük ellentétben bizonytalan Molnár András jövője. A rendkívül tehetséges 18 éves bedobó Amerika felé kacsintgat, az ősztől szívesen pattogtatna valamelyik egyesült államokbeli egyetem csapatában.
Amerikai center érkezik

MISKOLC. Mint ahogy arról korábban is írtunk, a négyes és ötös poszton még lyukas az újra az élcsoportba vágyó Diósgyôri KSK nôi csapatának kerete. Nos, most valamelyest enyhültek a centergondok: a 23 éves Jill Chapman egy esztendôre kötelezte el magát a piros-fehérekhez, szeptember második felében érkezik Miskolcra, és 2003 nyaráig, tehát a bajnokság befejezéséig marad a borsodiaknál. A 196 centi magas, 93 kilós, fehér bôrű sportoló jelenleg a WNBA-s Detroit Shock együttesében szerepel, ahol eddig tizenhat mérkôzésen jutott szóhoz, és mind a pontok, mind pedig a lepattanók terén 1.1 az átlaga – jelentette tudósítónk, Kolodzey Tamás.

A sportág felsőházában ősszel második idényét elkezdő együttes életében még mindig sok a kérdőjel. A "deákok” kívánságlistájának élén egy ismert vezetőedző neve szerepel. "Tárgyalásban állunk egy, korábban Dunántúlon sok szép sikert elért szakemberrel, akinek a nevét egyelőre nem kívánjuk nyilvánosságra hozni – tájékoztatott Balogh Tamás, a Szedeák Kosárlabda Kft. ügyvezetője. – Amint aláírta szerződését, vele egyetértésben igazolunk három külföldit, továbbá egy magyar kosarast. A szegedi közönség az elmúlt évadban bebizonyította, hogy rajong a magas színvonalú férfikosárlabdáért. Elvárásainak az új idényben is szeretnénk megfelelni.”
Legfrissebb hírek

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
26 perce

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
36 perce

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Chuck Norris fekete öves harcművész és színész

Egyéb egyéni
1 órája

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
1 órája

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
1 órája

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik