Névadó szponzorra leltek Szegeden

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2002.07.06. 20:33
Címkék
A sportág legmagasabb osztályába évtizednyi távollét után visszatért Szedeák férfi kosárlabdacsapata bravúrokat bemutatva harcolta ki a bentmaradást. A küzdőtéren helytálltak a "deákok”, ám a névadó szponzor, a Naturtex kivonulása miatt sokáig úgy tűnt: kevés az esélye annak, hogy az ősszel is az A-csoportban küzdenek majd a bajnoki pontokért."Örömmel jelentem, hogy vállaljuk az A-csoportos szereplést – újságolta Balogh Tamás, a klub megbízott ügyvezető elnöke. – A szegedi önkormányzat korábban jelezte, hogy tizenötmillió forintos apanázsát újabb tizenötmillióval fejeli meg. A napokban eredményes tárgyalásokat folytattunk a Sole Rt. vezérkarával. A multinacionális cég vállalta, hogy tisztes összeggel támogatja A-csoportos szereplésünket. Pénzügyi helyzetünk stabilizálódott, feladat azonban akad bőven. Mielőbb szeretnénk megtalálni Kecskemétre távozott exedzőnk, Molnár Csaba utódát. A játékoskeret kialakításánál maximálisan figyelembe vesszük majd az új szakember elképzeléseit. A régiek közül Tanács Attila Kecskeméten, míg Balogh Zoltán Pécsett folytatja pályafutását. Reményeink szerint néhány kosaras igazolásával megvalósíthatjuk a célt, a bentmaradást.”
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
24 perce

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
29 perce

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
57 perce

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
57 perce

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
1 órája

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
1 órája