Régi kedvencek Egerszegen

KARVALITS LEVENTEKARVALITS LEVENTE
Vágólapra másolva!
2002.06.27. 21:18
Címkék
Erősebb ZTE-t ígértek a kilencedik helyen végzett férfiklub vezetői a következő idényre. Ennek szellemében nem hosszabbították meg az előző évad során gyakran gyengén produkáló Reed és Mavrenszki szerződését, és érdeklődés esetén több fiatal játékost is elengednének a mellékszereplők közül. Ami az erősítéseket illeti, Egerszegen sokáig bíztak Csirke Ferenc leigazolásában, de a hátvéd állítólag családi okokra hivatkozva Pécs közelében szeretne játszani – ehhez képest kikötött Sopronban… Hamarosan aláír viszont egy orvosi vizsgálat és néhány adminisztratív intézkedés után Bencze Tamás, aki többször is bajnokságot nyert korábban a zalaiakkal. Hasonlóan ismerős lesz az öltöző, a csarnok és a serlegeket örző vitrin a Soproni Ászokból érkező Polster Péternek, akivel szintén megköttetett a szóbeli egyezség.A fentieken kívül még legalább egy légiós center és egy külföldi mezőnyember leigazolása van tervbe véve, ezért Nikola Lazics vezetőedző a jugoszláv játékosbörzén járt, és körülnéz majd a hasonló magyarországi seregszemlén is. Ami a gárda korábbi kulcsembereit illeti, a három évre aláíró Kámán Tamás és a végre teljesen felépült Csaplár-Nagy Ervin biztosan nem távozik, az amerikai Darryl Parker pedig akkor marad még egy évet, ha nem talál kedvezőbb lehetőséget valahol Európában. Közben folyik a szponzorok becserkészése, és a korábbi évekhez hasonlóan húzódik az új játékosok keresése, pedig Nikola Lazics nyugodtan, időben szeretné megtervezni az új játékrendet. A zuhanyhíradó szerint azért idén a korábbinál bizakodóbb a mester, és napokon belül ő is szerződést hosszabbít a ZTE-vel.
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
5 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
6 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik