Reggelig szólt a taps a Paksnak

– Ha nem tudnánk, hogy egész évben nem kapcsolta be a készülékét, azt hihetnénk, olyan jól sikerült a buli, hogy az utórezgései miatt nem lenne szerencsés, ha másnap délután elérnék…
– Nem erről van szó. Csak most értem haza. Ettől függetlenül a buli remek volt, azt hiszem, tisztességesen megünnepeltük a bajnoki címet. A mérkőzést követően állófogadásra voltunk hivatalosak az Atomerőmű székházába, aztán visszatértünk a csarnokhoz, ahol a szurkolók kitartóan vártak ránk. Ezt követően vonultunk át a Bongó kávézóba, ami a csapat törzshelye, s annyit elárulhatok, reggel hét óra körül ért véget a móka – így a férfi bajnoki döntőben diadalmaskodó Atomerőmű edzője, Fodor Péter.
– Azaz, állta a versenyt a kilencvenhatos körmendi arany utáni örömködéssel is? (Aki esetleg nem tudná, akkor Patonay Imre segítőjeként tevékenykedett éppen a mostani riválisnál – a szerk.)
– Az is emlékezetes volt, de ha már itt tartunk, számomra a nyolcvanhetes, szintén körmendi buli volt az igazi. A nyolcas út mellett volt az epicentrum, el is kellett terelni a forgalmat, annyian voltak. Régen volt.
– A paksi siker annál frissebb. Hogy summázná?
– Jó helyen, jó közegben, jó csapattal megvalósítottuk azt, amiért egész évben dolgoztunk.
– Mit gondol, a legjobb helyre került az arany?
– Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem követte az eseményeket. Az a csapat nyerte meg a bajnokságot, amelyik szinte végig az idény során a legjobb pozícióban tartózkodott. Ha lehet azt mondani, a rájátszásban egyszerű dolgunk volt, ügyelni kellett rá, hogy ne veszítsük el ezt a helyet.
– Volt, amikor úgy érezte, elveszíthetik?
– Nem volt. A döntőben végig meg voltam győződve róla, hogy miénk lesz az aranyérem. Ugyanakkor tisztában voltam azzal is, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Bennünket nyomott a tét, nekünk volt nagyobb veszítenivalónk, míg a Körmend felszabadultan kosárlabdázhatott.
– Így is lett.
– Igen, valóban, bár azt azért hozzá kell tenni, a mindent eldöntő ötödik összecsapáson nemcsak mi, hanem ők sem játszottak jól. Megkockáztatom, szakmailag értékelve rossz meccs volt. Még szerencse, hogy megoldottuk a feladatot.
– Mit gondol, hogy alakul az ötödik felvonás, ha a rivális jobb teljesítményre képes?
– Várjunk csak ezzel. Azt azért ne feledjük, hogy a Körmend négy játékosa, jelesül Németh, Madison, Mujanovics és Edmonson alkalmanként extrát nyújtott. Ha annyira ki tudtuk volna kapcsolni őket, mint az első két paksi mérkőzésen, akkor simábban nyertük volna az utolsó találkozót is.
– Így viszont… Egy pont döntött boldogságról és bánatról. Ráadásul nem lehet szó nélkül elmenni az utolsó perc erősen vitatott jelenete, vagyis Mészáros triplája mellett. Visszanézte már a szituációt?
– Nem láttam. Különben is, egy ilyen helyzetben a bíróknak kell dönteniük, a magam részéről nem is kívánok többet foglalkozni a kérdéssel.
– Megértjük, hogyne értenénk, az önök dolga most csak annyi, hogy ünnepeljenek. Annyit azért áruljon el, hogy úgy látja, a legjobb csapaton fölösleges változtatni, netán úgy véli, egy-két poszton azért elkél az erősítés?
– Legelőször is: nem most lettünk a legjobbak. Én legalábbis úgy gondolom, egész évben az Atomerőmű nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb játékot. És nem csak idehaza, hiszen mögöttünk van egy egészen jó kis Koracs-kupa-szereplés. Az alapelv amúgy az, hogy a meghatározó kosarasainkat megpróbáljuk Pakson tartani. Vagyis a csapat gerince alighanem megegyezik majd a mostanival.
– S a kispadon továbbra is Fodor Péter ül?
– Jómagam tavaly kétéves szerződést kötöttem az egyesülettel, tehát a válasz: igen. Mindazonáltal tisztában vagyok vele, nem nyugdíjasállás az enyém. Arról nem is szólva, hogy megtartani valamit mindig sokkal nehezebb, mint megszerezni. Márpedig mi azon leszünk, hogy megvédjük a címünket.