Tour de France: Mohoric nyert, változatlan az összetett élcsoportja

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 17:51
null
Matej Mohoric nyerte a szakaszt (Fotó: AFP)
Matej Mohoric nyerte pénteken a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 19. szakaszát, amely után a címvédő Tadej Pogacar változatlan előnnyel őrzi az első helyét összetettben.
A Mourenx és Libourne közötti 207 kilométeres sík etapon előzetesen volt rá esély, hogy mezőnyhajrá fog dönteni.

A táv elején rögtön tömegbukás történt, majd a hatfős szökést követve 80 kilométer elteltével egy nagyobb csoport szakadt el a mezőnytől. A táv felére így kialakult 20 fős élboly előnye egy perc alatt volt, ám fokozatosan növelni tudta, a mezőny pedig nemsokára feladta az üldözést. Ezzel eldőlt, hogy az idén négy Tour-szakaszsikernél járó Mark Cavendish ezúttal nem tudja megszerezni pályafutása 35. győzelmét a francia körversenyen és ezzel megelőzni az örökrangsor élén Eddy Merckxet, aki ott volt a rajtnál és hosszan beszélgetett a brit sprinterrel.

A szakaszgyőztes így a szökésből került ki, a döntő támadást pedig 26 kilométeren belül Matej Mohoric indította. A szlovén bajnok mögött a riválisok nem dolgoztak össze eléggé ahhoz, hogy utol tudják érni, így Mohoric a 249.1 kilométeres 7. etap után újabb kétszáz kilométer feletti szakaszt nyert meg szóló szökésből. Tette ezt azután, hogy csapata, a Bahrain Victorious szállásán rendőrségi razziát tartottak a csütörtöki szakasz előtt, doppingvétség gyanúja miatt indított előzetes eljárás keretében. Mohoric a célba érkezésekor ünneplésével a rosszindulatú pletykák terjesztőinek üzent. Nyilatkozatában hangsúlyozta: nincs titkolnivalójuk.

Másodikként a francia Christophe Laporte, harmadikként a dán Casper Pedersen ért célba.
Az összetett élcsoportja nem változott, a sárga trikós szlovén Tadej Pogacar és a többi összetett menő együtt érkezett meg a táv második felét nyugodt tempóban letekerő mezőnnyel, 20:50 perces lemaradással.

Szombaton a Libourne és Saint-Emilion közötti 30.8 kilométeres egyéni időfutamon gyakorlatilag kialakul az összetett végeredménye, mivel a zárószakasz hagyományosan pezsgőzéssel, ünnepléssel telik. A 108. Tour de France mezőnye összesen 3414 kilométert teker, amíg vasárnap célba ér a párizsi Champs-Élysées-n.

TOUR DE FRANCE
19. szakasz, Mourenx–Libourne, 207 km:

1. Matej Mohoric (szlovén, Bahrain Victorious) 4:19:17 óra
2. Christophe Laporte (francia, Cofidis) 58 másodperc hátrány
3. Casper Pedersen (dán, DSM) azonos idővel
Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 79:40:09 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 5:45 perc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 5:51 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik