Tour: Bernal első kolumbiaiként nyerte meg a versenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 21:36
null
Egan Bernal (balra) és csapattársa, a 2018-as győztes Geraint Thomas a Champs-Élysées-n (Fotó: AFP)
Egan Bernal első kolumbiaiként nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros-körversenyt.

Az Ineos versenyzője pályafutása első háromhetes körversenyén diadalmaskodott 22 évesen és 196 naposan, ezzel ő minden idők harmadik legfiatalabb Tour-győztese.

Mögötte összetettben másodikként csapattársa, a tavalyi győztes brit Geraint Thomas zárt, míg harmadik a holland Steven Kruijswijk lett.

Bernal a legjobb fiatalt illető fehér trikót is megnyerte a 106. francia körversenyen, míg a francia Romain Bardet érdemelte ki a legjobb hegyimenőnek járó pöttyös trikót. A sprinterek pontversenyének győztese pedig Peter Sagan lett, aki rekordot jelentő hetedik alkalommal szerezte meg a zöld trikót.

A vasárnapi záró etapon – amelyen szokás szerint már csak „ünnepeltek” a versenyzők – Caleb Ewan bizonyult a leggyorsabbnak a sprintbefutóban a Champs-Élysées-n, neki ez volt a harmadik szakaszgyőzelme az idei versenyen.

TOUR DE FRANCE
21. (utolsó) szakasz, Rambouillet–Párizs, Champs-Élysées, 128 km
1. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto-Soudal) 3:04:07 óra
2. Dylan Groenewegen (holland, Team Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Niccola Bonifazio (olasz, Total Direct Energie) a. i.

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos) 82:57:00 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos) 1:11 perc hátrány
3. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) 1:31 p h.
4. Emanuel Buchmann (német, BORA-hansgrohe) 1:56 p h.
5. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck–Quick-Step) 4:05 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik