Kerékpár: három év után nyert ismét szakaszt Cavendish – videó

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 15:32
null
Három év után nyert ismét szakaszt Mark Cavendish (Fotó: AFP)
Három év után nyert ismét Mark Cavendish, aki hétfőn a török országúti kerékpáros-körverseny második szakaszát követően ünnepelhetett – írja az MTI.

 

A 2011-ben világbajnok, a legjobb sprinterek között számon tartott brit bringás 2018 februárja óta nem győzött országúton, 1159 nappal ezelőtt a dubai körverseny harmadik szakaszán bizonyult a legjobbnak. Ezúttal a belga Jasper Philipsent (Alpecin-Fenix) és a német André Greipelt (Israel Start-Up Nation) megelőzve diadalmaskodott a mezőnyhajrában, ezzel pályafutása 147. (!) győzelmét aratva.


A pályán olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok Cavendishnél 2017-ben Epstein-Barr vírust diagnosztizáltak, ezt követően pedig klinikai depresszióval küzdött, és bár ősszel úgy tűnt, visszavonul, végül a Deceuninck-Quick-Stephez szerződött. A leghíresebb háromhetes körversenyen, a Tour de France-on 30 szakaszt nyert Cavendish, aki ezzel a belga legenda, Eddy Merckx (34) mögött második helyen áll az örökrangsorban, míg a Giro d'Italián 15, a Vuelta a Espanán pedig három versenynapon volt a leggyorsabb.

A 35 éves Cavendish sorában ott teker Fabio Jakobsen, aki ezen a viadalon tér vissza azután, hogy augusztusban a lengyel körverseny egyik sprintbefutójában szenvedett súlyos, életveszélyes sérüléseket. A 24 éves kerékpáros arcának minden csontja eltört, az összes fogát elvesztette és két napig mesterséges kómában tartották.

A török körverseny mezőnyében a Novo Nordisk csapatában szerepel a kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik